Lumen Fiók #3 és #4

Lumen Fiók #3 és #4

2015. április 25., és május 22.

A Lumen Fiók Program keretében egy-egy választott projekt kap kiemelt hangsúlyt. A műtárgyak kiállítása helyett az alkotó, az alkotási folyamat és a kontextus kerül nagyító alá. A felkarolt projektekhez, kutatásokhoz minden esetben kiadvány készül, melyeken az alkotó vagy kurátor és a Lumen tagjai közösen dolgoznak. A kiadványok a Lumen által telepített állomásokon folyamatosan hozzáférhetőek és a weboldalon megtekinthetőek.

Lumen Fiók #3: Reap and Sow Kiadványbemutató

2015. április 25.

A Lumen Fiók #3 kiadványának témája az utóbbi évtized kortárs művészeti érdeklődésének homlokterébe került mezőgazdasági termelés lesz. Ezen belül is különösen azok az önfenntartásra, illetve egyéni, kisközösségi vagy össztársadalmi túlélésre törekvőstratégiák, melyek elsősorban, de nem kizárólag művészeti projektekként,művészek kezdeményezéseként jöttek létre.

Az utópiák és a disztópiák, egy örökké elérhetetlen szebb és jobb világ lehetősége, illetve a jelen negatívtendenciáinak következtében bekövetkező sötét rendszerbe valóösszeomlás, végigkísérték az emberiségtörténelmét. Vitathatatlan azonban, hogy az utóbbi években, a globális gazdasági-és környezeti válság nyomán megsokasodtak az összeomlást prognosztizálóelképzelések,és erre válaszként, egyfajta pozitív ellen utópiaként a mezőgazdasági termeléshez, az önfenntartáshoz, a természethez valóvisszatérés ideája. Ez nem is művészeti, hanem össztársadalmi jelenség, mely ugyanakkor és értelemszerűen a társadalmi problémák iránt elkötelezett művészeket is foglalkoztatja.

A kiadvány angol nyelvű.

Szerkesztő: Major Virág

Társszerkesztők: Erdei Krisztina, László Gergely, Kaszás Tamás, Katarina Šević, Szalipszki Judit

Résztvevők: Fernando Garcia Dory, Horváth GergelyNagy Róbert, Paksi Endre Lehel, Valentina Karga, Nils Norman, Myvvillages Project, Klaus Pichler, Collective Plant, Mécs Miklós, Claire Pentecost, Fallen Fruit, Finger Group, Kaszás Tamás

Helyszín: Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató (1072 Budapest, Klauzál tér 14.) 

Fotó: Dragon Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum

Lumen Fiók #4: Előre látható – Fotózás és aktivizmus kiadványbemutató

2015. május 22.

Legyél bár fotós kollégánk vagy aktivista társunk, tagja egy csapatnak vagy magányos harcos, profi vagy amatőr, a Tiéd is ez a jegyzet. Mert Te is fotózol, mert Te is megosztod a képeidet a társaiddal, mert ezáltal véleményt formálsz, híreket közvetítesz, értékeket és problémákat fogalmazol meg, teszel láthatóvá. Olyan vagy, mint mi. Nálunk is így kezdődött…

A kiadvány szerkesztői a Fotózás és Aktivizmus csoport. A csoport koordinátora Csoszó Gabriella, aki a szolidaritás és reprezentáció új, reális lehetőségeit kutatva hozta létre a csoportot. A Fotózás és aktivizmus kurzus előadásokat, fotózással egybekötött aktivista gyakorlatokat és elmélyült terepmunkát jelent, az egyik legfontosabb hazai civil szervezettel, A Város Mindenkié csoporttal együttműködve.

A kiadvány a csoport munkáját, munkamódszerét mutatja be, szem előtt tartva az igényt, hogy segítséget nyújtson a hasonló aktivista szándékkal dolgozni kívánó fotósoknak. A fotósorozatok és a hozzájuk kapcsolódó szövegek bepillantást engednek a társadalmi szerepvállalás hétköznapjaiba, segítenek megérteni a média működését és konkrét tanácsokat adnak a képek elkészítéséhez, szerkesztéséhez. Szeretnénk, hogy a közös munka eredményeként megszületett könyv sokak számára hasznos eszköz legyen civil törekvéseik gyakorlati támogatásában.

A kiadvány magyar nyelvű.

A kiadványt bemutatják a szerkesztők.

Szerkesztők: Balogh Dina, Börcsök Zsófia, Csata Judit, Csoszó Gabriella, Fábián Károly, Papp Dóra, Palotás Ágnes, Serfőző József, Várady István, Vörös Anna

Társszerkesztő: Erdei Krisztina

Grafika: Katarina Šević

Szövegek: Balogh Dina, Böcskei Balázs, Csatlós Judit, Csoszó Gabriella, Dósa Mariann, Palotás Ágnes, Papp Dóra, Udvarhelyi Tessza, Várady István, Vörös Anna, A Város Mindenkié csoport, Fotózás és aktivizmus csoport

Fotók: Balogh Dina, Börcsök Zsófia, Csoszó Gabriella, Fábián Károly, Palotás Ágnes, Papp Dóra, Várady István, Vörös Anna, Fotózás és aktivizmus csoport, A Város Mindenkié csoport

Rajzok: Dan Perjovschi

Lektorálás: Csatlós Judit

Helyszín: Lumen Kávézó (1072 Budapest, Klauzál tér 14.)

Fotó: Dragon Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum