MÁSODIK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FELHÍVÁS A 2027-ES OFF-BIENNÁLÉBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

MÁSODIK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FELHÍVÁS A 2027-ES OFF-BIENNÁLÉBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

Az OFF-Biennále Egyesület 2027. május-júniusban rendezi meg a hatodik OFF-Biennále Budapestet. Ez a kiadás egyrészt az első, 2015-ös OFF együttműködésen és szolidaritáson alapuló közösségi szellemét szeretné újra életre kelteni a demokratikus művészeti közeg szereplőinek bevonásával. Másrészt pedig, ennek az együttműködési hálózatnak egy pontját képezve, kurátori stábja gondozásában maga is létrehoz projekteket, amelyekben nagy hangsúlyt helyez új, hazai művészeti alkotások és nemzetközi koprodukciók megvalósítására.

A korábbi OFF-Biennálékhoz hasonlóan tehát a 2027-es biennále programjában is lesznek olyan kisebb-nagyobb egyéni és csoportos kiállítások és projektek, amelyeket a hazai művészeti-civil színtér szereplői hoznak létre az OFF-Biennále Egyesület koordinálásával. Ezt nevezzük OFF-Platformnak.

A 2026 januárjában kiírt első OFF-Platform pályázat eredményeként 18 együttműködő partner lett felkérve, hogy a 2027-es biennáléhoz kapcsolódva megvalósítsa projektjét. Jelen felhívás az OFF-Platformba keres további 5-6 Magyarországon bejegyzett együttműködő partnert – a független művészeti és civil szférában működő szervezeteket, csoportokat és önkormányzati fenntartású intézményeket –, aki önállóan, saját költségvetésből meg tudja valósítani a projektjét.

A felhívás kiírója:

Az OFF-Biennále Egyesület tíz éve jött létre alulról építkező kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy változatos tevékenységein keresztül erősítse a hazai független művészeti szcénát, és hozzájáruljon a szólásszabadság tereinek megteremtéséhez és fenntartásához. Mindezt úgy, hogy sürgető, ám a közbeszédben kevesek által képviselt társadalmi, politikai és ökológiai kérdésekről kezdeményez nyilvános diskurzust.

Az OFF mögött álló szakmai csapat 2015 óta rendszeresen megszervezi az OFF-Biennále Budapest nevű rendezvényt hazai és nemzetközi partnerek széleskörű együttműködésére alapozva. Az elmúlt 12 évben az OFF-Biennále mint szervezet és mint rendezvény folyamatosan azzal kísérletezik, hogy hogyan hozható létre és tartható fenn egy állami függőségtől mentes, demokratikusan működő művészeti szervezet a civil szférában, amelynek rugalmasságát széleskörű kapcsolatrendszere és adaptív működésmódja biztosítja.

 

A 2027-es OFF-Biennále Budapest kurátori koncepciója:

A 2026 tavaszán összeállt kurátori stáb formálódó művészeti koncepciójának alapján és tekintetbe véve az OFF-Platform első pályázati körében kiválasztott projekteket a következő OFF-Biennále Budapest középpontjában a helyi szinten bekövetkezett politikai változás nyomán megnyíló lehetőségek, az ezekkel járó felelősség, valamint a bizonytalanságok ellenére is széles körben érzékelhető remény áll – miközben naivitás lenne azt gondolni, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a globális válságoktól. Az egyre szaporodó fegyveres konfliktusok, átrendeződő politikai és gazdasági szövetségek valamint a technológiai fejlesztések által diktált rohamtempó közepette kell megválaszolnunk, hogyan akarjuk megszervezni és alakítani a közös életünket.

Hogyan tudjuk megélni az új kezdetek örömét miközben azt látjuk, hogy pár lépésre tőlünk a dolgok nem hogy jobbak nem lettek, de egyre fenyegetőbbek? Miközben nem akarjuk elveszíteni optimizmusunkat, hogyan maradunk figyelmesek és kritikusak, ellenállók és szolidárisak az egymást átható krízisek idején? Hogyan szabadulunk meg a félelmeinktől anélkül, hogy éberségünk eltompulna, és hogyan tartjuk vagy formáljuk újra meg közösségeinket, ha már nem az ellenállás és a válságkezelés a rendezőelv? Alakulnak-e szövetté a mikroközösségek a túlélési program elmúltával, tudunk-e olyan kapcsolódási és működési mintákat felmutatni, gondoskodási hálókat kiépíteni, amelyek más léptékben is működőképesek, merünk-e előrébb lépni, ha még nem látjuk, milyen talaj van a lábunk előtt?

Az elmúlt évek tapasztalatai visszafordíthatatlanul megváltoztatták a társadalmi viszonyokat, így elkerülhetetlen annak vizsgálata hogy egy ilyen hosszú, konfliktusokkal és veszteségekkel terhelt időszak után milyen kapcsolatokat, közösségi és intézményi kapacitásokat kell helyreállítani, és milyeneket kell most először létrehozni. Mit jelent a jóvátétel egy társadalomban, hogyan lehet újra nyilvánosságot és bizalmat teremteni, hogyan lehet egymástól eltávolodott társadalmi csoportok között kapcsolatokat létrehozni, és milyen intézményekre, gyakorlatokra és szövetségekre van szükség ahhoz, hogy a változás ne pusztán politikai hatalomváltás, hanem társadalmi újrarendeződés is legyen?

 

Miért érdemes bekapcsolódni a következő OFF-Biennáléba:

Az OFF-Biennále platformot teremt a szolidaritás, a kritikai gondolkodás és a szólásszabadság erősítésének, a kreatív ellenállás különböző formáinak. A közösen megvalósított projektek, illetve az így megfogalmazott üzenetek, értékvállalások széleskörű társadalmi nyilvánosságot kapnak, becsatlakoznak a nemzetközi diskurzusokba; eközben a résztvevőknek lehetőségük nyílik egymástól tanulni, egymást segíteni, és új kapcsolatokat építeni itthon és a nemzetközi színtéren. 

A felhívás olyan szervezeteknek, csoportoknak szól, akik az OFF által koordinált közös kereteken belül:

  • Önállóan létre tudják hozni a saját projektjüket, maguk gondoskodnak annak helyszínéről, megszervezéséről és a költségvetés megteremtéséről;
  • Szívesen vesznek részt csapatmunkában egy olyan nagyszabású programban, amely különböző lehetőségek és erőforrások (tudás, eszközök, kommunikáció, stb.) megosztását helyezi előtérbe.

Mit nyújt az OFF:

A kiválasztott projektek számára az OFF-Biennále közvetlen anyagi forrást nem, hanem szakmai platformot, keretet biztosít az alábbi szempontok szerint:

  • Rendszeres találkozók és egyeztetések szervezése, melyek célja a tartalmi kohézió közös kialakítás, a lehetőségek, eszközök, tudás megosztása a résztvevők között
  • Projekteken átívelő szakmai programok és együttműködések koordinálása;
  • Szakmai segítségnyújtás, mentorálás, konzultációs lehetőség az OFF-Platform programkurátorával/koordinátorával;
  • A projektek hazai és nemzetközi láthatóságának elősegítése: kommunikációs felületek biztosítása, valamint a közös és következetes hazai és nemzetközi kommunikáció koordinálása (közös arculat, social media jelenlét, honlap, közös program naptár, stb. biztosítása);
  • Egyes esetekben (pl. Magyarországon működő kulturális intézetek felé) a fundraising koordinálása.

 

AZ OFF-BIENNÁLE 2027-HEZ VALÓ KAPCSOLÓDÁS FELTÉTELEI:

Résztvevők köre:

  • Magyarországon bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező szervezet;
  • Állami fenntartású intézmény nem vehet részt.

Egy jelentkező több szakmai elképzelést is benyújthat.

Jelentkezni lehet:

A 2027-es OFF-Biennále tematikai keretébe illeszkedő művészeti projekttel (pl. kiállítás, előadás, folyamat jellegű projektek, közösségszervező események, stb.), amely 2027. május-júniusban valósul meg.

A megvalósítandó projekt helyszíne:

  • A pályázó tulajdonát képező, vagy bérleményeként használt nyilvánosan hozzáférhető ingatlan.
  • Amennyiben a projekt egy harmadik fél tulajdonában lévő, vagy bérleményeként használt helyszínen kerül bemutatásra, befogadó nyilatkozat csatolása szükséges.
  • Köztérre tervezett projekt esetén a közterület-használati engedély csatolása szükséges.
  • Magyar állami fenntartású helyszín bevonása nem lehetséges.

A benyújtott projekttervnek tartalmaznia kell:

  1. Egy rövid, áttekintő leírást (1000 karakter);
  2. Egy részletes leírást (5000 karakter), amely tartalmazza (1) a projekt koncepcióját, (2) a formátumot (kiállítás, kiadvány, esemény, stb.), (3) a megvalósítás helyszínét és a tervezett program időkeretét, (4) a tervezett résztvevők, közreműködők és partnerek felsorolását, rövid, pár szavas bemutatását, amennyiben ezek már ismertek, (5) valamint azt, hogy a projekt hogyan kapcsolódik az OFF által megadott tematikai kerethez, a jelentkező miért tartja relevánsnak, hogy a projektje a 2027-es OFF keretében valósuljon meg.
  3. A projekt előzetes költségtervét az alábbi kérdések megválaszolásával (részletes, számszerű költségvetés leadása nem szükséges): (1) Mennyi a projekt összköltségvetése? (2) Ennek hány százaléka áll rendelkezésre? (3) Milyen forrásokat tervez bevonni és milyen időzítéssel? 

A fentieket egy pdf fájlban kérjük összegezni.

Csatolandó mellékletek:

  1. Harmadik fél tulajdonában lévő, vagy bérleményeként használt helyszín esetén a helyszínt biztosító fél által aláírt befogadó nyilatkozat;
  2. Együttműködési szándéknyilatkozat a projektbe bevonni tervezett, kiemelt résztvevőktől, közreműködőktől és partnerektől;
  3. A jelentkező által aláírt együttműködési-, adatkezelési és értéknyilatkozat.

A mellékleteket különálló pdf fájlokban kérjük benyújtani.

 

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Adatkezelési tájékoztató

Nyilatkozatok

 

JELENTKEZÉS MÓDJA, HATÁRIDEJE:

A projekttervet és a mellékleteket 2026. november 30. nap 24:00 óráig kell elküldeni emailben az email címre. Az email tárgya: OFF-Platform 2. felhívás

 

ELBÍRÁLÁS, EREDMÉNYHIRDETÉS:

A beérkezett anyagokat az OFF-Biennále stratégiai boardjából és stábjából álló zsűri bírálja el.

A felhívás eredményéről a kiíró 2026. december 20-ig fogja a jelentkezőket írásban értesíteni.

A kiválasztott projektek képviselőivel (vagy a lebonyolítóval) az OFF-Biennále Egyesület fog együttműködési szerződést kötni.

 

Az OFF-Biennále fenntartja a jogot, hogy a jelen pályázat keretein kívül is kezdeményezzen együttműködéseket. 

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

A felhívással kapcsolatos kérdéseket az email címre várjuk.

 

 

(Borítókép: Rachel Fallon, I am Present / Adsum (Jelen vagyok), az Aprons of Power (A hatalom kötényei) performansz sorozat részeként kötényemelés a Nemzeti Múzeum előtt, 2025. május 9., fotó: Nagy Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum)