Az OFF-Biennále Budapest a Magyar Power 50 élén

Az OFF-Biennále Budapest a Magyar Power 50 élén

Kollektív hatás a kortárs művészeti szcénában


Örömmel osztjuk meg, hogy az OFF-Biennále Budapest kiemelt helyen szerepel A mű 2025-ös Magyar Power 50 listáján. A zsűri az OFF-ot független kurátori kollektívaként értékelte, és a kurátori kategória élére sorolta.

Az idei Power 50 több szempontból is új megközelítést alkalmazott: az eddigi egyetlen rangsor helyett öt külön kategóriában vizsgálta a hazai képzőművészeti szcéna legbefolyásosabb szereplőit (intézmények és döntéshozók; alkotóművészek; diskurzusformálók; kurátorok és kurátori kollektívák; piaci szereplők és filantrópok). A jelölés szétválasztott kategóriák mentén történt, így tisztán kifejeződik, hogy egyes szereplők több területen is kiemelkedő hatással bírnak.

Az OFF-Biennále Budapest esetében a jelölések több kategóriából érkeztek: egyesek intézményként, mások kurátori kollektívaként tekintettek rá. A szerkesztőség végül összevonta az OFF-ra leadott szavazatokat, és – az önmeghatározását is figyelembe véve – a kurátori, kurátori kollektívák kategóriájában szerepeltette. Ebben a mezőnyben az OFF toronymagasan az első helyre került.

A kategória élmezőnyében több olyan kurátor is szerepel, akik az OFF 2025-ös kiadásában meghatározó szerepet vállaltak. A legtöbb szavazat Páldi Líviára érkezett, de Somogyi Hajnalka, Szalai Borbála és Erőss Nikolett szintén az élmezőnyben végeztek. Az egyéni és az OFF-on belüli munkájukra érkezett szavazatok összevonása után megosztott első helyre kerültek, velük együtt pedig az OFF 2025-ös kurátori csapatának tagjai is ezen a helyen szerepelnek: Kálmán Rita, Lázár Eszter, Molnár Edit, Molnár Veronika, Oltai Kata, Soós Borbála és Székely Katalin.

Visszajelzések alapján az OFF-Biennále Budapest 2025-ös kiadása az év egyik legpozitívabb eseményeként jelent meg, ami bizonyítja, hogy az OFF intézményi háttér nélkül is képes volt nemzetközi szinten releváns, kritikai szemléletű kortárs művészeti eseményt létrehozni. A biennále nemcsak kiállítások sorozata volt, hanem diskurzusteremtő platformként is működött, amely társadalmi, politikai és kulturális kérdéseket emelt be a kortárs művészetbe, valamint számos művésznek és kurátornak adott bemutatkozási lehetőséget.

A Magyar Power 50 összképe egy kettős állapotot rajzol ki: miközben az intézményi rendszer továbbra is meghatározó, egyre erősebben jelennek meg az önszerveződő, független kezdeményezések. Ebben a kontextusban az OFF-Biennále Budapest nemcsak résztvevőként, hanem meghatározó alakító erőként is jelen van a kortárs művészeti színtéren.

Gratulálunk a listán szereplőknek!

Magyar Power 50, A mű

 

A teljes cikket ITT olvashatjátok.