AZ ISMERETLENSÉG ELLEN III.

AZ ISMERETLENSÉG ELLEN III.

2015. április 24. június 9.

Szervező: Oravecz Tímea Anita

Az utazással töltött évek tapasztalatai formálták bennem az “Ismeretlenség Ellen” projekt ötletét, amikor folytonosan új helyekre sodródtam, ahol azután rengeteg használati tárgyat találtam, illetve hagytam magam után. Eljátszottam a gondolattal, hogy mennyire szívesen megismerném mindazokat, akik előttem birtokolták e tárgyakat, megtudnám, hogy például ki és hogyan ejtette azt a fekete foltot a kabátomra, amit nap mint nap hordok, és mármár úgy érzem, mintha én okoztam volna. Elképzeltem tehát egy használt cikk üzletet, ahol egy saját tárgyért cserébe elvihető bármi, miután a cseretárgy címkéjére rákerültek az otthagyó adatai és fényképe.Így a használt ruhákon és tárgyakon keresztül a figyelem az egyénre és a személyes történetekre helyeződik. Az ismeretlenséget felválthatja a megismerés és a kommunikáció.

Az „Ismeretlenség Ellen” egy márka, amelynél ugyanazt a szlogent használom, mint amit a híres divatcégek,például, hogy “a farmer összehozza az embereket, hogy élvezzék és felfedezzék a világot”, csak az én esetemben ez fedi is a valóságot.

Gyere el a HajSokk Fodrászatba és vegyél részt a projektben! Ha van olyan ruhád vagy használati tárgyad, amit már meguntál és szívesen elcserélnél valami másra, hozd el magaddal! Ha lehet, hozz egy igazolványképet is az egyéni ruhacímkédhez!

A projekt mindenki számára nyitott és ingyenes, és a fodrászüzlet rendes nyitva tartási idejében mindennap látogatható. Ha egyúttal a frizurád is szeretnéd megcsináltatni, akkor viszont jelentkezz be előre a 06 1 3020764 vagy a 06 302819464 telefonszámon egy időpontért.

Helyszín: HajSokk Fodrász Szalon (1054 Budapest, Steindl Imre u. 7.)

Hivatalos támogatók: HajSokk Fodrász Szalon, Bálintház

Fotó: Oravecz Tímea © OFF-Biennále Budapest archívum

Fotó: Oravecz Tímea © OFF-Biennále Budapest archívum