A roma test politikája III. – Mondj nemet az identitás-lopásra

A roma test politikája III. – Mondj nemet az identitás-lopásra

2015. május 13. – június 19.

A roma test politikája egy szerteágazó és interkulturális kiállítási és oktatási program, melyet a Gallery8 roma művészek és értelmiségiek részvételével valósít meg. A háromrészes kiállítás a roma testpolitikájának feltárására vállalkozik a jelenkori Európában, a romák és főként a roma nők ábrázolását és részvételét kutatva a művészetekben, a médiában és a közéletben. A Gallery8 küldetése a roma test–és ezen keresztül a roma emberek–felszabadítása. A roma testek és élet itt nem tárgyiasítva, átalakítva, vagy eltorzítva szerepelnek, hanem konkrét gyakorlatokként ahhoz, „hogyan lehet tárggyá re-konfigurálni a diaszporikus tekintetet, hogy aztán nézőként invitálhassuk meg, és hogy hogyan lehet felfedni a belénk vésődött koloniális diskurzust és kiállításokon ábrázolni úgy, hogy kvázi megfosztjuk bűvöletétől, annak érdekében, hogy a nyugati diskurzust, mint történelmi legendát leplezhessük le”. (Peggy Piesche)
A program 2015. márciusában a Nincs ártatlan kép című kiállítással kezdődött és 2015. decemberében ér véget.

Delaine LeBas: Mondj nemet az identitás-lopásra

Identitás
A krízis hát nem látod
Identitás, Identitás
Amikor a tükörbe nézel
Látod-e magad
A TV képernyőn
Látod magad a magazinban
Amikor látod magad
Kiabálnál
legszívesebben
Amikor a tükörbe nézel
Betörnéd inkább gyorsan
vagy megfognád az üveg egy darabját
hogy felvágd az ereidA hírnévért
hisztiből
Vagy mert olvastál róla.

(Az X-Ray Spex Identity című számának dalszövege, 1978)

A Mondj nemet az identitás-lopásra Delaine LeBas, elismert angol roma képzőművész folytatólagos kutatása, és művészeti intervenciója annak feltárására, mit jelent roma származású női művésznek lenni a 21. században:

„Az Identitás című vers visszatérő zenei és tematikus motívum az életemben, amióta 1978-ban, 13 évesen először hallottam, a művész Polystyrene előadásában. Elementáris hatással volt rám. Megmutatta hogyan válhatok teljesen önmagammá, abban, ahogyan kinézek vagy megszólalok, az idomulás követelménye nélkül. Az lehettem, aki, és ami akartam lenni, miközben úgy nézhettem ki, ahogy akartam. Ez a vezérmotívuma kezdetektől fogva művészeti kalandjaimnak.  Fizikailag, mentálisan és művészeti értelemben is ellopott műtárgyak vagyunk. Még most 2015-ben is mindenki láttat és kontextualizálhat bennünket, csak mi magunk nem. Még mindig fontosabbnak tartjuk azt, ahogyan mások észlelnek bennünket annál, ahogyan mi látjuk magunkat és a világot.Ki-sztereotipizáltak bennünket a saját létezésünkből. Már az is vita tárgya, hogy vajon emberek vagyunk e A többségi tekintet kolonizálja a nyelvet, így téve totálissá az elnyomást.
Művészi gyakorlataimon keresztül mindezt megkérdőjelezem. A testem lelet, tárgy és művészeti helyszín.Élő szobor. A munkáim a galériában és az utcán vannak. Identitásom sokfélesége és annak a művészet által történő megkérdőjelezése megmutatja mit jelent mindig a kívülálló pozíciójában élni. Az orientalizmus és annak hagyatéka ma is meghatározza a látásmódozatait. Ahhoz, hogy valóban meglássanak egy teljesen új helyre van szükség, amely visszautasítja annak a nyelvnek a megszólalási lehetőségét, amely testeinket tárgyiasítja, szexualizálja és sztereotipizálja. Nemet mondok az identitás-lopásra. Nemet mondok arra, amit arról gondolsz, hogy kivagyok én. Nemet mondok arra, amit arról gondolsz, hogyan kellene kinéznem. A tekintet, ami rajtunk csüng, zavarba jön. A fehérnek-lenniség természetessége felsejlik és láthatóvá válik az igazi történelmi legenda, amely identitásunkat dominálja saját elavult és kirekesztőszerkezetével. Azzal hogy megkérdőjelezzük ezeket a szerkezeteket, amelyek a látás és a gondolkodás régimódi gyakorlatain alapulnak, magát a kultúrát billentjük ki statikusságából. Nem tekinthető többé természetesnek az, hogy ki az alakító tényezője a vizuális reprezentációnak, a történetírásnak és a a tudományos dokumentációnak.”

(Bevezető a Mondj nemet az identitás-lopásra című, a Gallery8-ban megrendezett kiállításhoz. 2015, március.)

Kiállító művész: Delaine LeBas

Kurátor: Junghaus Tímea

Helyszín: Gallery8 (1084 Budapest, Mátyás tér 13.)

Fotó: Dragon Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum

Fotó: Dragon Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum

Fotó: Dragon Zoltán © OFF-Biennále Budapest archívum