Egy lapon – Nyitott Szerkesztőség
Egy lapon – Nyitott Szerkesztőség
Az OFF a kiállítási projektek mellett egy publikációval is jelentkezik Kasselban: az Egy lapon – Nyitott Szerkesztőség egy, a 2021-es OFF-Biennále résztvevőiből álló kollektív szerkesztőség által írt és összeállított kiadvány, amely a „függetlenség” fogalmát járja körül.
Szerkesztők: KÁLMÁN Rita , PÁLDI Lívia, ŠEVIĆ Katarina
Közreműködő: VINCZE Dóra
Köszönet: ILLÉSNÉ ÁNCSÁN Aranka; John BÁTKI; BENCZE Péter; Antonia BURROWS; DARABOS Dina; Constant DULLAART; FRAZON Zsófia; GÁL Csaba; GRÓF Ferenc; NAGYNÉ HODIK Mónika; JÁNOSKA Antal; KASZÁS Tamás; KRISTÓF Krisztián; TURCSÁNYI Bernadette
Az Egy lapon projekt egy szerkesztőségi platform, amely azzal a céllal jött létre, hogy a „függetlenség” sokrétű fogalmát, illetve a kollektivitás erejét különböző megközelítésekben vizsgálja. A platform az OFF-Biennále Budapest égisze alatt, a 2021-es OFF-Biennále résztvevőinek és szervezőinek bevonásával indult útnak mint kísérleti publikációs módszer. Az Egy lapon küldetése, hogy láthatóvá tegye az összefüggéseket a függetlenség múltbeli és jelenlegi modelljei, alkotóelemei, okai, képi megnyilvánulásai és hatásai közötti, különös tekintettel a helyi közeg égető problémáira.
A művészet és a kultúra területén tevékenykedő szakemberekként fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mennyiben függetlenek, illetve lehetnek függetlenek az úgynevezett alulról építkező „ellengyakorlatok” vagy önszerveződő megnyilvánulások? Hogyan kapcsolódnak a tágabb társadalmi-politikai környezethez, amelyben működnek? Továbbá, milyen viszonyban áll egymással a „függetlenség” és a „kollektivitás”?
A Katarina Šević képzőművész kezdeményezésére létrejött Egy lapon – Nyitott Szerkesztőség egy hosszú távú projekt, amely egyúttal az OFF-Biennále egyik kontribúciója a 2022-es documentán. A projekt a 2021-es OFF-Biennále alatt tartott nyílt szerkesztőségi összejövetelekkel indult, a most készülő kiadvány szerzői az OFF hálózatának különböző együttműködő partnerei.
A kiadvány célja nem egy tudományos igényességgel készülő áttekintés összeállítása, hanem inkább egy olyan kötetlen hangvételű anyagé, amely személyes és önreflexív beszámolókra támaszkodva térképezi fel és dokumentálja a függetlenség témakörét.
A kiadvány itt letölthető.

