Pályázati felhívások:

OFF-Műhely Budapest

Pályázat fiatal művészek és kurátorok számára

Pályázati felhívás: Pályázat fiatal művészek és kurátorok számára

Pályázati kiírás

OFF-Műhely Budapest

Az OFF-Biennále Egyesület pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó fiatal képzőművészek és kurátorok számára egy intenzív inkubációs programban való részvételre, melynek célja, hogy a résztvevők egy vagy két konkrét képzőművészeti projekt megtervezésén és kivitelezésén keresztül új tudást és tapasztalatokat szerezzenek a kortárs képzőművészeti alkotás és projektmenedzsment területén az OFF-Biennále kurátoraival és más meghívott szakemberekkel együttműködve.

A projekt a Summa Artium New Community Fund programjának keretében valósul meg, kidolgozója és lebonyolítója az OFF-Biennále Egyesület.

→ További információ a New Community Fund programról itt.

→ További információ az OFF-Biennáléról itt.

Leírás:

Az OFF-Műhely célja egy intenzív és izgalmas, a hazai közegben hiánypótló tanulási folyamat megvalósítása, egy olyan informatív, inspiráló, segítő közeg megteremtése a résztvevő fiatalok köré, amely helyzetbe hozza és elvezeti őket egy projekt-ötlettől a megvalósításig.

A program részeként a résztvevők előadásokon, workshopokon és projektmegbeszéléseken vesznek részt, melyek során kidolgozzák a pályázaton kiválasztott egy vagy két projekttervet. Ezeket a program részeként legkésőbb 2019. május 31-ig meg is valósítják a program szervezőjével együttműködve.

Az OFF-Műhely kisebb részt nyilvános, nagyobb részt zártkörű, a megvalósítandó projektek igényeire szabott programokból áll. Lényege, hogy a résztvevők különböző szakmai háttérrel és tapasztalatokkal bíró szakemberekkel találkozhatnak, betekintést nyerhetnek az ő munkájukba, gondolkodásmódjukba, illetve átbeszélhetik velük a projekttervüket, gondolataikra releváns visszajelzést, kritikát, illetve a megvalósítást tekintve gyakorlati tanácsokat kapnak.

Az OFF-Műhely időkerete: 2018. szeptember vége – november eleje (kb. 6 hét)

A programok délutáni időpontokban és hétvégenként kerülnek megrendezésre, alkalmanként 2-4 óra időkeretben, hetente össz. 4 ill. minden második héten 8 órában.

Workshop vezetők: Molnár Edit (kurátor, az oldenburgi Edith-Russ-Haus társigazgatója), Polyák Levente (várostervező, kutató, policy tanácsadó, Róma), Steierhoffer Eszter (a londoni Design Museum senior kurátora)

Rajtuk kívül a szervezők további, Budapesten élő művészeket és szakembereket kérnek fel a résztvevőkkel való együttműködésre -- e közreműködőket a pályázaton nyertes projekttervek tartalma, igényei ismeretében választjuk ki, a résztvevők elképzeléseit is figyelembe véve.

A pályázás feltételei:

A pályázaton részt vehetnek Magyarországon dolgozó képzőművészek és kurátorok, akik a pályázat leadásáig nem töltik be 30. életévüket. Pályázni lehet egyénileg és csoportosan is. Felsőoktatási nappali képzésen részt vevők is pályázhatnak.

A pályázóknak vállalniuk kell, hogy a programba való bekerülésük esetén részt tudnak venni a szervezett előadások és workshopok legalább 80%-án; csoport esetén a csoport valamely tagjának minden alkalmon jelen kell lennie, és egyik tag sem hiányozhat a szervezett alkalmak több mint 30%-áról.

A pályázóknak továbbá vállalniuk kell, hogy a program vezetőjével együttműködve projektjüket legkésőbb 2019. május 31-ig megvalósítják és bemutatják. Az OFF-Biennále Egyesület a résztvevőkkel szerződést köt.

Zsűri: Erőss Nikolett (OFF-Biennále), Somogyi Hajnalka (OFF-Biennále), Török András (Summa Artium), és a fent megnevezett workshopokat vezető szakemberek

A zsűri által legjobbnak ítélt egy vagy két pályamű képezi a szabadiskola munkaanyagát, résztvevői pedig a nyertes projektterveket beadó pályázók lesznek. Amennyiben a kiválasztott projekt(ek) kidolgozói együtt kevesebben vannak tíz főnél, a zsűri további díjként felajánlja az OFF-Műhelyben való részvétel lehetőségét más pályázóknak is – ebben az esetben az általuk benyújtott projekttervek a program részeként nem valósulnak meg, azonban az így kiválasztott pályázók is részt vehetnek az OFF-Műhely keretében szervezett valamennyi workshopon és egyéb szakmai programon. A szabadiskola résztvevőinek száma max. 15 fő.

A pályázáshoz szükséges:

Kötelezően beadandó:

Projektterv (egy A4 oldal terjedelemben):

Olyan képzőművészeti projektterveket várunk, amelyek témája Budapesthez kapcsolódik. Kiindulópont lehet a város történetének egy eleme, egy konkrét helyszín, tér, épület, az itt élők valamely csoportja, a város helyzete, szerepe az országon vagy épp Európán belül, vagy a Budapest életét jelenleg meghatározó (politikai, társadalmi, kulturális) történések, folyamatok, átalakulások. A mű lehet egyéni vagy kollektív alkotás, megvalósulhat bármilyen műfajban és technikával, köztéren vagy kiállítótérben, de előnyt élveznek művészeti kutatást is igénylő, több szereplőt (akár szakértőket, akár más, művész vagy nem-művész együttműködőket) bevonó projektek tervei, amelyek valamiféle, a város (az adott budapesti helyszín, csoport) jövőjével kapcsolatos víziót, javaslatot is vázolnak, még akkor is, ha ez a vízió nem feltétlenül tűnik realisztikusnak, a művész vagy akár mások által megvalósíthatónak.

„4. Ami rossz, hibás, kínzó, veszélyes és értelmetlen, azt merészelnie kell észrevenni, legyen az a legelfogadottabb, legmegváltoztathatatlanabbnak tetsző ügy vagy dolog. 5. Bátorkodnia kell akár a legirreálisabb, legmegvalósíthatatlanabb alternatívát javasolnia. 6. Ezekről a változatokról el kell tudni képzelnie, hogy megvalósíthatóak.” (Erdély Miklós: A posztneoavantgárd magatartás jellemzői)

Motivációs levél (egy A4 oldal terjedelemben):

Amelyben a pályázó(k) megfogalmazzák, miért szeretnének részt venni a programban, mit várnak attól, és ők maguk milyen tudással, tapasztalattal tudnának hozzájárulni a közös munkához.

Rövid szakmai önéletrajz (személyenként max. 1 A4-es oldal, emailes és telefonos elérhetőségek feltűntetésével)

Opcionális:

Pdf portfolió a pályázók eddigi szakmai tevékenységéről, weboldal

A pályázati anyagokat az OFF-Biennále office@offbiennale.hu email címére várjuk. A pályázattal kapcsolatos kérdéseiteket is itt tehetitek fel.

Konzultációs időpont: 2018. augusztus 7. 17.00, 1055 Budapest, Honvéd u. 3. (OFF-iroda, Summa Artium) -- kérjük egy emaillel jelezd részvételi szándékodat!

Beadási határidő: 2018. augusztus 24. éjfél

Eredményhirdetés: 2018. szeptember 3.

A pályázóknak email értesítést küldünk, emellett az eredmények az OFF honlapján és Facebook oldalán lesznek elérhetőek.

A projekt költségvetése:

A pályázaton nyertes egy vagy két projekt megvalósítására rendelkezésre álló összeg bruttó 1.000.000 Ft.