10.01- 10.28
Aki bújt, aki nem Kiállítás

A távolság íze

Helyszín: Intoart Galéria
1052 Budapest, Garibaldi u. 3.

A Săo Paulo-i magyar kolónián belül van egy csoport. Magukat „turmának” nevezik, ami portugálul azt jelenti: csapat. A negyvenes és ötvenes években érkeztek még gyerekként, serdülőként szüleikkel Brazíliába, és a mai napig szoros barátság, szinte családi szálak fűzik őket egymáshoz. Őrzik, illetve megteremtik hagyományaikat, amelyek abból az időből táplálkoznak, amikor elhagyták Magyarországot, de a helyi kultúra is átitatja ezeket.

A Turma az „aranykorban” – a hatvanas évek elején – legtöbbször a magyar nemzeti ünnepek alkalmából színházi előadásokat is bemutatott. Ezek nem csak a közösség kialakulásában töltöttek be meghatározó szerepet, de a résztvevők személyes fejlődésében is mérföldkövek voltak. A kolóniára azóta is jellemző, hogy magyarságukat előadásokon keresztül gyakorolják (tánc, színdarabok, kis jelenetek, szavalókórus, ismeretterjesztő előadások), s a színpadon és azon kívül is egyfajta magyarságperformansz zajlik. Ember Sári hosszú ideje barátként és dokumentátorként is követi a kolónia életét, videóinstallációja e zárványszerű, időben kimerevített pillanatokat élő közösségről mutat közeli képeket.

Támogató: Intoart Gallery

Köszönet: Mahr Annamária

Részt vevő művészek: Ember Sári

Részt vevő kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata; Gadó Flóra



nyitva tartás: szerda–szombat: 15:00–19:00

Kapcsolódó programok:

A távolság íze - Finisszázs, Bán Zsófia tárlatvezetése - 10.28 2:00
A távolság íze, megnyitó - 10.01 2:00

Aki bújt, aki nem program