A függetlenek csúcstalálkozója

Beszámoló a Függetlenek csúcstalálkozójáról / OFF2027 nyitónap és mi következik ez után

November 8-án, az aqb-ben indítottuk el nyilvánosan az OFF-Biennále Budapest 2027 előkészítését – közel 100 résztvevővel.

Az egész napos szakmai és közösségi esemény a független kulturális szervezetek képviselőit, a kortárs művészeti szcéna szereplőit és az érdeklődőket hívta közös gondolkodásra, hogy feltérképezzük a hazai független, önszerveződő kortárs művészeti ökoszisztéma aktuális működési kereteit és kihívásait, valamint bemutassuk a következő OFF-Biennáléval kapcsolatos terveinket.

Megkezdődött a közös gondolkodás

Török Tímea, az OFF2025 mediációs programját vezető szakembere ismerkedős szituációs játékkal  segített a résztvevőknek megismerkedni és „bemelegíteni” az egész napos diskurzusra.

Ezt követően az OFF stratégiai board tagjai – Erőss Nikolett, Székely Katalin és Somogyi Hajnalka – ismertették:

a 2027-es biennále kereteit,

a 2026 januárjában induló nyílt pályázat fő tudnivalóit,

az együttműködés lehetséges formáit.

A pályázatról röviden:
Az OFF-Biennále 2026 januárban nyílt pályázatot hirdet magyarországi résztvevők számára. A kiválasztott projektek 2026–2027 során rendszeres szakmai találkozókon és közösségi platformokon vesznek részt, ahol első sorban koordinációt és kurátori konzultációt biztosítunk. A program célja, hogy erősítse a tartalmi kohéziót, támogassa a közös gondolkodást és a fenntartható együttműködési struktúrákat, miközben megőrzi a projektek önállóságát. Olyan proaktív szereplők jelentkezését várjuk, akik készek felelősséget vállalni, valamint tudást és eszközöket megosztani.

Bővebb információ itt található.

“Lehetőség az együttműködésben, hálózatosodásban van”

A délelőtti szekciót egy panelbeszélgetéssel zártuk: Erdődi Katalin (Trafó), Erőss Nikolett (Budapest Galéria, OFF-Biennále Budapest), Forgács Péter (FreeSZFE), Menesi Attila (Kontextus Program) és Petrányi Luca (Useless Galeri) részvételével arról beszélgettünk, hogyan tudnak ma az intézmények és a független szereplők valóban egyenrangú partnerekként együttműködni a kulturális ökoszisztémán belül. A résztvevők a függetlenség jelentését, az intézményi működés lehetőségeit és korlátait, valamint az együttműködés és hálózatosodás szerepét vizsgálták, kiemelve a szakmai autonómia, a fenntarthatóság,a kölcsönös támogatás és az egymásrautaltság mint lehetőség fontosságát. A beszélgetés rávilágított, hogy a közös gondolkodás és az új működési modellek kialakítása alapfeltétele egy nyitott, szolidáris kulturális környezet megteremtésének.

Önszerveződés és közösségszervezés a gyakorlatban

A délután folyamán a Közélet Iskolája Önszerveződés, együttműködés, közösségszervezés című gyakorlati workshopja azt vizsgálta, hogyan lehet hatékonyan együttműködni és önszerveződni a kulturális szcénán belül, valamint milyen szerepet játszik a közösségi munka a kultúrában és a társadalmi változás előidézésében. A résztvevők közösen gondolkodtak az együttműködés jelentőségéről, nehézségeiről és előnyeiről, majd csoportmunkában fiktív szerveződések vízióját és misszióját dolgozták ki. A műhely a nemrég bemutatott Csoportszervezés kézikönyvére épült, amely több mint tíz év tapasztalatát sűríti össze az önszerveződés gyakorlatáról.

Függetlenség a filmes szektorban

A napot a BIFF (Budapest International Film Festival) két alapítójával, Horváth Kristóffal és Szalai Tamással közös beszélgetés zárta, amely során a fesztivál történetéről, a függetlenség mibenlétéről, a különböző finanszírozási modellekről és a képzőművészeti valamint filmes szcéna együttműködési lehetőségeit jártuk körbe.

Hogyan tovább?

Hamarosan részletesen jelentkezünk a nyílt pályázat részleteivel.

Addig is kövessetek minket közösségi média felületeinken és ha még nem tettétek meg, iratkozzatok fel az OFF-Biennále Budapest hírlevelére itt.

A függetlenek csúcstalálkozója – OFF 2027 nyitónap / 2025. november 8.

Az OFF-Biennále ötödik kiadásának lezárásával, valamint a szervezet tízéves működésének tapasztalataira építve elindult a 2027-es kiadás előkészítése. Ennek az egyik első lépéseként az OFF egy szakmai és közösségi eseményt szervez, amelynek célja a hazai és regionális független, önszerveződő kortárs művészeti ökoszisztéma aktuális működési kereteinek, kihívásainak és lehetséges fejlesztési irányainak feltérképezése. Továbbá a résztvevő kulturális szervezetek és képviselőik együttműködési lehetőségeinek megvitatása annak érdekében, hogy a kritikai, progresszív művészeti színtér láthatósága és társadalmi relevanciája erősödjön.

Az OFF 2015 óta különböző szervezeti és működési modelleket alkalmazott. A kulturális szektor jelenlegi helyzetében – amelyet az egyre fokozódó forráshiány, az intézményrendszeri hiányosságok, a civil szféra széttöredezettsége, valamint a hosszú távú tervezés kilátástalansága jellemez – az OFF az elkövetkező időszakban az első biennále küldetéséhez visszatérve elsősorban a független kortárs művészeti színtér energiáit szeretné összehozni és ezáltal felerősíteni. Mindezt úgy, hogy teret biztosít független művészek, művészeti szakemberek, csoportok és szervezetek projektjeinek, a párbeszédnek, a szabad alkotásnak, az összefogásnak, egymás megtartásának. Valamint segíti a hazai művészeti-szakmai közeg nemzetközi kapcsolatépítését és a szélesebb közönséghez való eljutását.

Az esemény három fő kérdéskör mentén épül fel:

Önszerveződési és szervezetfejlesztési modellek
Milyen működési formák működőképesek forrás- és infrastruktúra-hiányos helyzetben? Milyen eszközök állnak rendelkezésre a közösségépítéstől a formális intézményesülésig?

Az intézményi és független szcéna együttműködési lehetőségei
Mik a jelenlegi együttműködési formák jó gyakorlatai és korlátai? Milyen modellek biztosíthatnák az egyenrangú részvételt?

Fenntarthatóság
Milyen bevételi, finanszírozási és működési stratégiák alkalmazhatók a kulturális és civil szektorban?

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A regisztráció határideje: 2025. október 31., péntek éjfél.
Ha regisztráltál, de mégsem tudsz eljönni, kérjük jelezd a e-mail címen!

Időpont: 2025. november 8. (szombat),  10.00–19.00

Helyszín: aqb Foyer, Budapest

 

PROGRAM:

10.00-10.30 – Regisztráció, megérkezés 

10.30–11.00 – Ismerkedős játék Török Timivel

11.00–12.30 – OFF-blokk: múlt, jövő, csatlakozás
Az OFF-blokkban megosztjuk a következő biennáléig tartó időszak terveit, az új működési kereteket, valamint a 2027-es kiadáshoz való csatlakozás és pályázás lehetőségeit.

12.30–12.45 – Kávészünet

12.45–14.00 – Panelbeszélgetés
Együttműködések újragondolva – intézmények és civilek között

Hogyan tudnak ma az intézmények és a független szereplők valóban egyenrangú partnerekként együtt dolgozni a kulturális ökoszisztémán belül?Milyen új modellek, működési formák segíthetik a közös gondolkodást, a fenntartható párbeszédet és az egymásra épülő munkát?
Ezekről a kérdésekről beszélgetnek:
• Erőss Nikolett (Budapest Galéria)
• Forgács Péter (Freeszfe)
• Menesi Attila (Kontextus Program)
• Petrányi Luca (Useless Galeri)

14.00–15.00 – Ebéd

15.00–17.30Önszerveződés, együttműködés, közösségszervezés – gyakorlati műhely a Közélet Iskolájával

A társadalmi változás közösségben kezdődik — olyan csoportokban, ahol világosak a szerepek, demokratikus döntések születnek, és közös a cél. A Közélet Iskolája szeptemberben mutatta be Csoportszervezés kézikönyvét, amely több mint tíz év képzési tapasztalatát sűríti össze, és a műhely alapjául is szolgál.

A szervezet célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az önszerveződéshez szükséges tudást és eszközöket. Mozgalmi háttérintézményként képzésekkel, stratégiai tanácsadással, részvételi kutatásokkal és kiadványokkal támogatja az aktivistákat és civil szervezeteket hatékonyabb működésükben.

17.30 –18.00 – Kávészünet

18.00–19.00 Függetlenség a filmes szektorban – tapasztalatok és tanulságok

Milyen lehetőségei vannak ma a független működésnek a filmes szektorban? A BIFF – Budapest International Film Festival csapatával arról beszélgetünk, hogyan lehet ma Magyarországon önállóan, mégis nemzetközi szinten releváns kulturális eseményt létrehozni és fenntartani.

„Towards shared futures” részvételi konferencia: a művészet közvetítése / a művészet mint közvetítő

A hónap végén rendezzük meg a „Towards shared futures” című nemzetközi részvételi konferenciát. Civil kezdeményezéseket, műveszetpedagógiai és mediációs szakembereket hívtunk meg, hogy tapasztalatot cseréljünk arról, milyen módokon tud a művészet hozzájárulni a társadalmilag konfliktusos, vagy csupán nem konszenzuális témák közvetítésében, illetve hogyan tudjuk eljuttatni a művészeti alkotásokat, kiállításokat vagy projekteket hátrányos helyzetű közösségeknek, miként gazdagítható általuk a szabad oktatás módszertana.

 

Időpont:

  1. november 24–25., Kesztyűgyár (1084 Budapest, Mátyás tér 15.)

Az esemény a From Complicated Past Towards Shared Futures című európai együttműködési projekt keretében valósul meg, a European Education and Culture Executive Agency (EACEA) támogatásával.

Partnereink: Latvian Centre of Contemporary Art, Riga; Museum Sztuki, Lodz; Malmö Art Museum, Malmö; National Gallery of Art, Vilnius

A részvétel regisztrációhoz kötött és ingyenes. A program nyelve az angol. Jelentkezni az e-mail címen lehet.

Részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/433072052331340?ref=newsfeed

 

OFF @ documenta fifteen: élménybeszámoló és beszélgetés

Ezen az estén – projektjeink közreműködőivel kiegészülve – szeretnénk megosztani veletek, mi mindent láttunk, hallottunk, csináltunk, tanultunk, gondoltunk a documenta 100 napja előtt, alatt és azóta; és beszélgetni arról, hogy mindez hogyan értelmezhető és hasznosítható itt, Magyarországon.

 

  1. november 21. hétfő, 18:00, Bagázs Bazár – 1137 Budapest, Szent István park 10. (Duna felőli bejárat)

 

On the Same Page / Egy lapon – Nyitott szerkesztőségi ülés

A rendezvény az On the Same Page / Egy lapon című kiadvány budapesti bemutatója mellett egyfajta kiterjesztett szerkesztői gyakorlatként, a könyv aktiválására tesz kísérletet. A nap során a szerkesztők és vendégeik kötetlen beszélgetések formájában járják körbe a szerkesztésben, az együtt gondolkodásban és a publikációs folyamatban rejlő lehetőségeket.

  1. november 21. hétfő, 10:00–17:00, Art Department (1061 Budapest, Paulay Ede utca 19., I. emelet)

A rendezvény korlátozott létszámmal kerül megrendezésre. A részvételi szándékot november 15-ig az címre kérjük jelezni.

 

 

On the Same Page / Egy lapon – Nyitott szerkesztőségi ülés

Az On the Same Page / Egy lapon projekt egy szerkesztőségi platform, amely azzal a céllal jött létre, hogy a „függetlenség” sokrétű fogalmát, illetve a kollektivitás erejét különböző megközelítésekben vizsgálja.
A művészet és a kultúra területén tevékenykedő szakemberekként fel kell tennünk magunknak a kérdést: manapság mennyiben függetlenek, illetve lehetnek függetlenek az úgynevezett alulról építkező, kollektív „ellengyakorlatok” vagy önszerveződő megnyilvánulások? Hogyan kapcsolódnak a tágabb társadalmi-politikai környezethez, amelyben működnek? Mi a szerepe művészeti tartalmak publikálásának, valamint a közvetítői, terjesztői és olvasási folyamatoknak egy olyan környezetben, ahol a kultúra nyilvános terei egyre inkább veszélyben vannak.
A platform az OFF-Biennále Budapest égisze alatt, a 2021-es OFF résztvevőinek és szervezőinek bevonásával indult útnak mint közösségi publikációs módszer, amely a kiadványszerkesztéssel mint együttműködésen alapuló megközelítéssel kísérletezik.
Az eddigi munkafolyamat eredményét összegző kötet célja nem egy elméleti áttekintés, hanem inkább egy olyan kötetlen hangvételű anyag szerkesztése volt, amely személyes és önreflexív beszámolókra támaszkodva térképezi fel és dokumentálja a függetlenség témakörét.
A kötetben szereplő kontribúciók elsősorban budapesti kulturális dolgozók aktuális és gyakran egymást keresztező törekvésein és gyakorlatain alapszik. A szerteágazó szövegek, illusztrációk és lábjegyzetek egymásba érnek, egymást kommentálják és egészítik ki, az egyéni logika fölé helyezve a kollektív gondolkodást, és arra invitálják az olvasót, hogy szabadon mozogjon a történelmi eseményekről, konfliktusokról, traumákról, vágyakról, elvárásokról és hiedelmekről szóló különféle beszámolók között.
A Katarina Šević képzőművész kezdeményezésére létrejött On the Same Page/Egy lapon egy hosszú távú projekt, amely egyúttal az OFF-Biennále egyik kontribúciója volt a 2022-es documentán.
Szerkesztők: Kálman Rita, Páldi Lívia, Katarina Šević
Szerzők: Berecz Diána, Bogyó Virág, Böröcz Judit, Buka Virág Ilona, Csikós Marina, Dézsi Fruzsina, Dúll Andrea, Erdődi Katalin, Jordán Ferenc, József Attila, György Eszter, Kállay Eszter, KissPál Szabolcs, Köves Alexandra, Lődi Virág, Nagy Gergő, Pálinkás Bence György, Pócsik Andrea, Szakács Eszter, Szalipszki Judit, Szathmáry Eörs, Szász Anna Lujza, Székely Katalin, Szűcs Teri, Technologie und das Unheimliche (T+U), Tüdős Anna, Zsoldos Anna, xtro realm
Az angol nyelven publikált könyv az ISBN könyv+galériában és a Ludwig Múzeum Shop-ban elérhető.
A könyvről nemrég jelent meg Szabó Annamária cikke az Artportal-on: https://artportal.hu/…/egy-lapon-az-on-the-same-page…/