10.02- 11.05
Kiállítás

Munka vs. Iskola

Helyszín: Non-Random Galéria
1111 Budapest, Bercsényi u. 7.

A Munka versus Iskola projektben többek közt azt a helyzetet elemezték, hogy a hallgatók nagy része a megélhetése finanszírozása érdekében tanulmányai mellett dolgozni kényszerül. Mindez egy olyan egzisztenciális helyzetben tartja őket, ahol választaniuk kell, azaz a tanulmányaikat a munkavégzés akadályozza. Az “egyszerre kéne két helyen lenni” képtelenségét, az érdekek ütközését csak a tanulmányaikra fordított idő és energia csökkentésével tudják kivédeni. Ez az állapot rossz érzéseket és bizonytalanságot eredményez, amely magával hozza az alakoskodást, az egyéni megoldásokat, a korrumpálódást. A kompromisszum majd – jó esetben – hiányérzetté alakul a tanulmányaik lezárása után. Ebben a sokakat érintő helyzetben a munkavégzésről való gondolkodás egyfajta tabu, és ezt az elfojtást szeretnénk a művészeti tanulmányok részévé tenni.
A kiállításon látható lesz, többek között a 2016-os Ha nem kérdezek, akkor nem is gondolkodom? című évvégi kiállítás anyaga, illetve a Munka vs Iskola témában folytatott kutatás.

A 2016/17-es tanévben a Müszi-vel közösen megpályázott Patterns Lectures támogatásával a közös munka nagy részét arra szánhattuk, hogy a művészettől látszólag távol eső “gazdasági másként-gondolkodás” témáival ismerkedjünk. Vendégelőadók sorát hívtuk meg, és az egyetemi előadásokat a Müszi-ben szabadegyetem formájában is mindenki számára elérhetővé tettük. Ezt a folyamatot nagyjából az OFF-Biennále idején zárjuk le egy kiadvánnyal, melynek bemutatása része lesz a kiállításnak.

Támogatók: MKE Intermédia, Patterns Lectures, Erste Stiftung

Köszönet: Újbuda Önkormányzata, Eleven Blokk Művészeti Alapítvány

Kapcsolódó programok: https://iskolavsmunka.tumblr.com/

Részt vevő művészek: Az MKE Intermédia tanszék Műtárgykészítés kurzusának hallgatói

Részt vevő kurátorok: Horváth-Kertész Balázs Byron; Sugár János

nyitva tartás: kedd-szombat, 16:00-19:00

Kapcsolódó programok:

Munka vs. Iskola megnyitó - 10.02 2:00