Gaudiopolis
2017

Az öröm városa

2017. Szeptember 29. - November 5.

Korábbi programok

11.09
18:00
Kapcsolódó esemény

Előre menekülni – Még Élő Archívum

Lukács Archívum (1056 Budapest, Belgrád rkp. 2.)

Váratlan megbetegedés miatt az október 12-i esemény új időpontja: 2017. november 9.
11.05
19:00
Esemény Aki bújt, aki nem

Parasztok atmoszférában

Törekvés Művelődési Központ (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 25.)

Trapp Dominika

Kurátor: Az OFF-Biennálé kurátori csapata
A projekt kiindulópontja a ‘70-es években kezdődött táncházmozgalom, mely egykor az „ellenkultúra” fontos színtere volt. Trapp Dominika és csapata arra tesz kísérletet, hogy a népi kultúra örökségét kritikai szempontok alapján interpretálja. Hidat próbálnak verni a kortárs képzőművészet progresszív képviselői és a táncházmozgalom új generációjának tagjai között egy közös, kutatáson alapuló produkció létrehozásával. A projekt során létrejön egy konceptuális zenekar, amelynek inspirációs forrásai a magyar népzene eredeti előadói, valamint a korai magyar avantgárd mozgalmai, a fiatal aktivisták tevékenysége.
11.05
16:00
Kapcsolódó esemény

Játékok Népe - Záró tárlatvezetés és Johanna Billing előadása

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó út felől) )

Billing, Johanna

2017. november 5-én du. 4 órától az OFF-Biennále kurátori csapata tart tárlatvezetést a Játékok népe című kiállításon, 5 órától Johanna Billing képzőművész tart előadást a The Balloon című projektről.
11.04
11:00
Kapcsolódó esemény

A műhegyektől a politikai vallásig (Magyar trilógia), tárlatvezetés

Politikatörténeti Intézet (1052 Budapest, Alkotmány u. 2.)

Tárlatvezetés KissPál Szabolccsal.
11.02- 11.03
Esemény

SZERETFÖLD

ART+ CINEMA (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.)

Szervezők: Buvári Tamás filmrendező, Turós-Máté Kinga a SzeretFilm Stúdió Egyesület elnöke
A Szeretföld egy veszprémi közösségi finanszírozással megvalósult, háborúellenes, független, off játékfilm, amely a háborúnak egy szűk közösségre, és azon belül egy kisfiúra gyakorolt hatását mutatja be.
11.02
18:00
Kapcsolódó esemény

Előre menekülni – Ellenpedagógia

Auróra (1084 Budapest, Auróra u. 11.))

10.29
16:00
Gaudiopolis műhely Kapcsolódó esemény

Záró tárlatvezetés a Valahol Európában című kiállításon

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.)

10.28
18:00
Kapcsolódó esemény

A távolság íze - Finisszázs, Bán Zsófia tárlatvezetése

Intoart Galéria (1052 Budapest, Garibaldi u. 3.)

Bán Zsófia író tart záró tárlatvezetést a kiállításon, utána kötetlen beszélgetés Ember Sári és Gadó Flóra, a kiállítás kurátora részvételével. Aznap este utoljára, 8-ig még megtekinthető a Távolság íze.
10.28
15:00
Gaudiopolis műhely Kapcsolódó esemény

Király Júlia vezetése a Valahol Európában és a Rebels kiállításon

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.) /

A volt központi Mikrofilmarchívum / OSZK (1054 Budapest, Hold u. 6.)

Mi köti össze a Gaudiopolis lakóit a Képzőművészeti Egyetem 1989-90-es lázadó diákjaival? Két kiállítás - egy közgazdász szemével. Király Júlia tárlatvezetése a Valahol Európában című kiállításon és a Rebels című projekten. Vendég: Kis Varsó. Helyszínek: Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.) volt központi Mikrofilmarchívum / OSZK (1054 Budapest, Hold u. 6.) Találkozó a Centrális Galériában, 15 órakor. Király Júlia, a monetáris közgazdaságtan és a pénzügytan professzora, az IBS Budapest tanszékvezetője. A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke volt 2007-2013 között. Ezt megelőzően vezérigazgatója és tulajdonosa volt Magyarország egyik legelismertebb banki oktató és tanácsadó cégének, a Nemzetközi Bankárképző Központnak.
10.28
12:00
Kapcsolódó esemény

Artwall – gerilla akció

A volt Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár (1095 Budapest, Soroksári út 164.)

10.28
12:00
Aki bújt, aki nem Esemény

A csendrendelet

városszerte ()

László Gergely (Tehnica Schweiz); Šević, Katarina

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
A csendrendelet című darab egy köztéri demonstráció alternatív formája. Egy társulat járja Budapest utcáit. Egy 3 m hosszú, tojás formájú többszemélyes megafont tolnak maguk előtt. Zajt csapnak. Forgalmasabb tereken állnak meg és szavalókórusként adják elő egy csoport biztonsági őr átváltozásáról szóló darabjukat. A biztonsági rend tagjai arra esküsznek fel, hogy visszaadják a hangot azoknak az embereknek, akiktől korábban elvették. Jelenlétükkel ez a csoport önmagában bizonyítani fogja, hogy ma Budapesten az utca és a köztér igenis lehet a szabad önkifejezés tere.
10.27
12:00
Kapcsolódó esemény

Dupla, vagy semmi. Trianon és Horthy-kor az OFF-Biennálén

Chimera-Project Gallery ((1072 Budapest, Klauzál tér 5.)) /

Politikatörténeti Intézet (1052 Budapest, Alkotmány u. 2.)

​Az OFF-Biennále két, a Trianoni békeszerződés aktuális jelentését, illetve a Horthy-kort és annak mai párhuzamait kutató kiállításán október 27-én, pénteken közös, kapcsolódó programok lesznek.
10.27
10:00
Gaudiopolis műhely

Matemorfózisok II. Térteremtés

ART BUDA Alkotóműhely (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 2.)

Hogyan alkothatunk tereket a matematika világában? Ismerkedés a topológia alapvető formáival: henger, Möbiusz-szalag, tórusz, gömb, Klein-kancsó. A tárgyakat fizikai formájukban is megvizsgáljuk, de egy kicsit elvontabban is a Snake játékon és a térképeken keresztül.
10.26
19:00
Kapcsolódó esemény

Propositions for a Pan-Peripheric Network – Mezosfera lapszámbemutató

FUGA, Budapesti Építészeti Központ (Trezor terem) (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.)

10.26- 11.12
Esemény

Javaslatok egy pán-periferiális hálózat létrehozására

FUGA, Budapesti Építészeti Központ (Trezor terem) (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.)

Kaszás Tamás

Kurátor: tranzit.hu (Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Szakács Eszter)
A mezosfera.org, a tranzit.hu nemzetközi folyóiratának új lapszáma a földrajzi pozíciókon túlmutató regionális összefogás lehetőségeivel foglalkozik. Ez a szám a kelet-európaiság és a transzregionalizmus lehetséges (újra)értelmezéseit vizsgáló tanulmányokból, illetve olyan művészeti szervezetek képviselőivel készített interjúkból áll, akik szintén regionálisan elkötelezett működési stratégiák kialakításán dolgoznak. A lapszámot történeti kontextusba helyezi egy ideiglenes olvasóterem, amely a „harmadik világ” függetlenségi mozgalmaival foglalkozó magyar kiadványokból mutat be egy válogatást.
10.26- 12.04
Kiállítás

Kultúra és szabad idő

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest, Nagy Győry István utca 4-6.)

Fogarasi, Andreas

Kurátor: Bencze Péter
Videósorozat hat budapesti kulturális és művelődési központról. A 19. századi munkásklubok hagyományaira alapozva ezeket a központokat az 1950-es években kezdték építeni. Később ezek a helyek a nem hivatalos kultúra fontos színtereivé váltak. A rendszerváltás után átalakulás, szerepvesztés és bezárások következtek, de a kérdések elevenek: milyen terekre van szüksége a kultúrának, és mit is értünk kultúrán? 2007-ben, a Velencei Biennálén Arany Oroszlán-díjat nyert a projekt, amely most új elemekkel egészül ki.
10.26
18:00
Kapcsolódó esemény

Kultúra és szabad idő, kerekasztal beszélgetés

Csili Művelődési Központ (1201 Budapest, Nagy Győry István utca 4-6.)

10.25
19:00
Kapcsolódó esemény

A (2) hét műtárgya, Idegen a senkiföldjén

Eleven Blokk Művészeti Alapítvány kiállítótere (1111 Budapest, Kende u. 1. )

A (2) hét műtárgya soron következő eseményén Szász Lilla és Hidas Judit Idegen a senkiföldjén c. kiállítása kapcsán beszélgetünk. A kiemelt munkát eltávolították, ezáltal a műtárgy hült helye kerül a diskurzus középpontjába.
10.24- 11.07
Kiállítás

Be Impossible, Demand the Real

AMATÁR (1035 Budapest, Veder utca 14.)

Sipos Eszter és Horváth Csaba Árpád

Kurátor: Sárai Vanda
Egy lőszer útja a becsapódástól visszafelé haladva az elkészítéséig. Ezzel párhuzamosan egy valamikori szocialista hadiüzem rejtett története válik láthatóvá a képzőművészet eszközeivel. Az archívumi kutatásra épülő film és a hozzá kapcsolódó installáció a periféria elfelejtett történetét visszahelyezi a hadiipar globális narratívájába.
10.22
15:30
Kapcsolódó esemény

Könyvbarátság - Vasárnapi Vasas Matiné

A Vasas Szakszervezeti Szövetség székháza (1086 Budapest, Magdolna u. 5.)

15:30 - közös filmnézés - Aleksandr Mitta: Ragyogj, ragyogj csillagom (92perc) 17:15 - Vasas székház dísztermének bejárása - tárlatvezetés 18:00 - felolvasás - a Könyvbarátság bemutatása 19:30 - közös városi séta - baloldali kultúrtörténet egyes kultikus helyszíneinek felkeresése a Józsefvárosban 21:00 - informális záróbeszélgetés - Helyszín: Gólya (1083 Budapest, Bókay János u. 34.)
10.21
16:00
Gaudiopolis műhely
Nézzük meg együtt az OFF-Biennále Budapest kiállításait! Az FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülethez köthető kiállításokon FKSE-s kurátorok, illetve kiállító művészek tartanak tárlatvezetést.
10.21
14:00
Kapcsolódó esemény

Önfeledt gyakorlatok III. - Enjoy, Meanwhile I'm Working

Patyolat (1082 Budapest, Baross u. 85.)

Szeri Viktor

Kurátorok: Muskovics Gyula, Soós Andrea
Ellazulhatsz, egyedül lehetsz, elmehetsz, bekapcsolódhatsz, újraélhetsz egy-két élményt, vagy akár intim viszonyba is kerülhetsz. Mindeközben semmi mást nem kell csinálnod, csak bíznod és pihenned. Olyan, mint egy nyaralás, és csak 10 percet vesz igénybe.
10.21- 10.23
Kiállítás OFF-Budapest

ARTWALL

Nagykanizsa, Second-Hand Gallery (Nagykanizsa)

Az Art Wall projekt alkotótábora

Szervezők: Ladány László (Lafu) és Syporca Whandal
Workshop-kollaborációs kiállítás és gerilla akció a nagykanizsai Second-Hand Gallery-ben és a budapesti Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár romjai között.
10.20
20:00
Kapcsolódó esemény

Önfeledt gyakorlatok II - EXERCISES OF AN ETERNAL HOLIDAY

Patyolat (1082 Budapest, Baross u. 85.)

Gryllus Ábris; Molnár Csaba; Vadas Zsófia Tamara

Kurátorok: Muskovics Gyula, Soós Andrea
Miközben Gryllus Ábris techno partira emlékeztető live set-tel tölti meg a teret, addig Vadas Zsófia Tamara és Molnár Csaba a hangeffektekre különféleképpen reagálnak. Hol a hangulat felfokozásában működnek közre mozgásukkal, máskor állóképekként merevítik ki a szórakozás eksztatikus pillanatait. A teret átjáró zenei ütemek a partik kollektív élményét juttatják eszünkbe, ezzel szemben az itt látható koreográfia az egyéni perspektívát, az öröm múlandóságát, továbbá az eksztatikus állapot elillanását követő gyászfolyamatot mutatja be. A performansz alkalmára a kiállító tér is átalakul, az események egy külön erre az alkalomra létrehozott installáció körül zajlanak majd.
10.20
18:00
Gaudiopolis műhely Kapcsolódó esemény

Játékok Népe - Kurátori tárlatvezetés

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó út felől) )

10.20
10:00
Gaudiopolis műhely

Közös-közösségeink orchestra

aqb Projectspace (1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.)

A kiállításra épülő workshop a közösségbe vetett hit és energia témakörét járja körül. Rövid tárlatvezetés után a résztvevők egy dramatikus keretben, jelmezek, hétköznapi tárgyak és egyedi kellékek segítségével, kisebb csoportokban újraalkotják egy közösség viszonyrendszerét. A véletlen és a közösen hozott döntések révén létrejövő közösségek egy nagy zenekarrá állnak össze egy, saját készítésű zöldség- és palackhangszerekre épülő, rögtönzött koncert erejéig.
10.19
20:00
Kapcsolódó esemény

Önfeledt gyakorlatok I. - Sleeping Beauty Project

Patyolat (1082 Budapest, Baross u. 85.)

Brückner János; Tóth Márton Emil; Vadas Zsófia Tamara

Kurátorok: Muskovics Gyula, Soós Andrea
A Sleeping Beauty Project alkotói egy közös pihenésre invitálnak. Egy vezetett alvás részese lehetsz, amely játékos koreográfia és hétköznapi tárgyak segítségével kiszakít a realitásból. Miközben testünk egy ágyon pihen, bizonyos érzékszerveink stimulálásán keresztül az álom és ébrenlét határán lebeghetünk. Az egy alvásciklusig tartó szeánszban 10 ember vehet részt, az álomtúrák előre meghatározott időpontokban, 19 órakor és 20 órakor indulnak, és körülbelül 40 percig tartanak.
10.19
19:00
Aki bújt, aki nem Esemény

The Tranny Tease

LOFFICE, Rendezvényterem (1061 Budapest, Paulay Ede u. 55.)

Slavs and Tatars

Az OFF-Biennále kurátori csapata
A birodalmak mindig is ábécéik kíséretében vonultak be a történelembe: az iszlám az arabbal, a római katolikus egyház a latinnal, a cirill betűk pedig először a keleti ortodoxiával, majd a kommunizmussal. A Tranny Tease a fonetikus, szemantikai és teológiai jelentéseltolódások mentén a transzliteráció – vagyis a szövegek újraírásának – lehetőségét olyan stratégiaként vizsgálja, mely egyként lehet az ellenállás eszköze, valamint identitás-politikai, kolonializmust érintő és hitbéli kutatásoké.
10.19
18:00
Kapcsolódó esemény

Előre menekülni – FreeDoc és AVM Archívum

A Város Mindenkié (1088 Budapest, Szentkirályi utca 22-24.))

10.19
17:00
Gaudiopolis műhely
Kontemplatives Legostecken kombiniert mit smarten Quests und fiesen Getränken. Uwe Fischer lädt Euch ein zu einem Workshop mit tausenden Legosteinen verbunden durch die Kraft Eurer Fantasie. /// Elgondolkodtató legózás fejtörő feladatokkal és fejbeverő italokkal. Uwe Fischer workshopján a több ezer Lego-kockát a Ti képzeletek ereje tartja össze. A foglalkozás nyelve német.
10.19
17:00
Kapcsolódó esemény

Gazemberek Testvérisége - tárlatvezetés a Slavs and Tatars-zal

Viltin Galéria (1061 Budapest, Vasvári Pál u. 1.)

Slavs and Tatars

10.19- 10.24
Gaudiopolis műhely

Matemorfózisok I. - Common Knowledge (Köztudott Tudás)

ART BUDA Alkotóműhely (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 2.)

Matematikai krimi-workshop felső tagozatosoknak és középiskolásoknak - geometrikus szendvicskészítéssel és punkszövegek írásával egybekötve.
10.18- 11.04
Gaudiopolis műhely Kapcsolódó esemény

Játékok népe - “Kalandozás, alkotás - ilyet te is tudsz!"

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó út felől) )

Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás és Loránt Anikó )

Hasonlóan a törzsi életformákhoz, de kihasználva a modern technikákat is közösen készítünk képeket, maszkokat és hangszereket, amikkel játszani is fogunk: • Festékben tapicskolva lenyomatokat és közös barlang-festményt készítünk. • Mindenki átváltozhat, amivé akar egy különleges maszk segítségével. • Hangszereket fabrikálunk, majd azokat megszólítjuk, sőt ki is hangosítjuk hogy mindenki megismerje. A végén ünnepi felvonulást tartunk maszkokkal és hangszerekkel, amik reményeink szerint hazatérve is előkerülnek majd.
10.18
10:00
Gaudiopolis műhely

Legotopia - Denk groß / Bau klein! /// Legotopia - Gondolkodj nagyban / Építs kicsiben!

ART BUDA Alkotóműhely (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 2.)

Entwerft gemeinsam mit Uwe Fischer Utopien aus tausenden Legosteinen. Wie würde eine Gemeinschaft aussehen wenn man sie von Null an erschaffen könnte? In einer kleine Gesellschaftssimulation trefft Ihr Entscheidungen und erlebt deren Wirkung. /// Építs utópiákat Uwe Fischerrel több ezer Legokockából! Hogyan nézne ki egy közösség, ha a nulláról kezdenénk építeni? A közösségi játék közben döntéseket hoztok és megélitek azok hatását is. A foglalkozás nyelve német.
10.17
18:00
Kapcsolódó esemény
Bukta Imre képzőművész 10 éve költözött vissza a falujába, Mezőszemerére, hogy ott szemléletmódjával, jelenlétével lehetőséget teremtsen önmaga és a közösség számára: a megújjulásra. A Másik Magyarország is ennek az identitás keresésnek a lenyomata. Erről beszélgetünk vele a filmvetítés után.
10.17
18:00
Kapcsolódó esemény

JÁTÉKRA FEL - Együttgondolkodás a játék világáról

Három Hét Galéria (1114 Budapest, Bartók Béla út 37.)

„Többet megtudhatsz másokról egy óra játék alatt, mint egy évnyi beszélgetés után." (Platón)
10.17- 10.19
Gaudiopolis műhely

A MI VÁROSUNK – DRÁMAPEDAGÓGIAI WORKSHOP

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.)

A drámapedagógiai játék során a diákoknak egy képzelt gyermekköztársaság tagjaiként kell egy, a teljes közösséget érintő konfliktust megoldaniuk két különböző perspektívából: egy demokratikus és egy diktatórikus közösség tagjaként. A szituációt karakterkártyák határozzák meg, de azon túl a játék kimenetele teljes mértékben a résztvevőkön múlik. A foglalkozás során a diákok megismerhetik Gaudiopolis történeti hátterét, közösen gondolkodhatnak a demokrácia és a diktatúra fogalmáról, és gyakorlatban is kipróbálhatják, milyen polgárként, miniszterként, újságíróként vagy éppen bíróként részt venni az egész közösséget érintő döntésekben. A foglalkozásokat vezeti: Szirony Szabolcs és Kövecsi Anikó (drámapedagógiai tanácsadó: Balogh Rodrigó)
10.15- 10.16
Esemény

Lefordíthatatlan: Palesztinából Magyarországra

Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó (1083 Budapest, Bókay János utca 34.)

Abed, Noor ; Abu Arafeh, Noor; Alsharif, Basma; Batniji, Taysir; Emil Abboud, Jumana; Halabi Inas; Hatoum, Mona; Rabah Khalil; Subversive Film; Waked, Sharif

Kurátorok: Lara Khaldi, Szakács Eszter
Palesztin művészek munkáján keresztül a projekt a palesztin társadalmi-politikai helyzetet járja körül, a magyarországi viszonyokat is szem előtt tartva. A projekt egyrészt egy Magyarországon nem bejáratott politikai és művészeti diszkurzust emeli ki, másrészt a társadalmi önszerveződést, illetve az elnyomással szembesülő művészek és értelmiségiek szerepét vizsgálja. A kétestés esemény végigköveti az ellenállás, a túlélés és az aláásás stratégiáinak változását Palesztinában, a hetvenes-nyolcvanas évek propaganda filmjeitől a legújabb, videóalapú kortárs művészeti alkotásokig bezárólag.
10.14- 10.15
Esemény

PLAY UTOPIA, a Tankísérlet

Karinthy Frigyes Gimnázium (1183 Budapest, Thököly utca 7.)

László Gergely (Tehnica Schweiz); Major Virág; Váradi Emese

Szervezők: A Tanközlöny csapata, László Gergely, Major Virág, Váradi Emese
Ha rajtad múlna, milyen legyen a társadalom, te hogyan szerveznéd meg? Hogyan szeretnél élni, tanulni, dolgozni, döntéseket hozni? Milyen elvek mozgatnák és merre az ideális társadalmat? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Tanközlöny diákokból, mȕvészekből, kurátorokból és tanárokból álló szerkesztősége, amely az OFF-Biennále keretében egy társasjátékot szervez. A résztvevőket utópiák megálmodására, két nap együttgondolkodásra, játékra és közös tanulásra hívják meg.
10.13- 10.31
Esemény

Léggyár – Reclaim the Air!

Heinrich udvar (Üllői út 32., 4. emelet)

Ongoing Project; Pneuma Szöv.

Koordináció: Pneuma Szöv. / Mókusok - pneumaszov.org
Valami van a levegőben. Romlik a légkör és túl átlátszóak a hazugságok. Nem várhatunk tovább, klímaváltozásra van szükség! 2017 októberében az Üllői út egyik épületének üresen álló irodarendszerében nemzetközi művészeti összeesküvés lép a nyilvánosság elé. Egy tucatnyi emberrel közösen frissítően indusztriális Léggyár építésébe fogtunk, amely képes lesz a légkör tényleges befolyásolására. Ehhez még sok fél elemre van szükség, úgyhogy gyere Te is! Léggyárunk nem vár, hanem azonnal indul. Önkénteseket, segítőket már most fogadunk, október (péntek) 13-án pedig megnyitjuk a kapukat.
10.13
19:00
Esemény

„Mindig virágzik valami” – Közösségi Méz kiadványbemutató

LUMEN (1080 Budapest, Horánszky u. 5.)

Finger group

Szervezők: Erdődi Katalin kurátor, Kallós Viola projektmunkatárs
A frankfurti finger művészcsoport és Erdődi Katalin kurátor bemutatja a 2013-ban elindított, városi méhészkedés, társadalmi elkötelezettség és koncept múzeum találkozásából születő Közösségi Méz projekt frissen elkészült kiadványát. A bemutatón elhangzik Christiane Erharter (kurátor, Bécs) Méhek a művészetben című előadása, és a vegyes méhészcsoport közreműködésével beszélgetünk és mézet kóstolunk.
10.13- 10.31
Kiállítás Aki bújt, aki nem

Run Free

Telep Galéria (1075 Budapest, Madách Imre út 8.)

Jałowiński, Dominik; Wysocki, Piotr

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Piotr Wysocki és Dominik Jałowiński két egymással folyamatos konfliktusban álló csoportot: parkour-os (azaz inkább free runner) fiatalokat és a velük szemben álló rendőröket hozott össze egy többnapos workshop keretében a lengyelországi Radom-ban. Az 1976-os brutálisan levert munkáslázadás helyszínén a két csoport annak fogott neki, hogy képességeiket közösen, ugyanazon célért használva valósítsanak meg egy koreográfiát, amelyben mindkét fél azt adja, amiben a legjobb. A közös munka során alapv
10.12- 10.22
Kiállítás

Könyvbarátság

A Vasas Szakszervezeti Szövetség székháza (1086 Budapest, Magdolna u. 5.)

Bogyó Virág; Erhardt Miklós; Erlich Gábor; Karas Dávid; Kristóf Krisztián; Miklós Szilárd; Pálinkás Bence György

Kurátorok: Karas David, Lődi Virág, Pacsika Márton, Szarvas Márton
A projekt a kultúra hozzáférhetőségének kérdésével foglalkozik. A magyar és nemzetközi progresszív kultúra és történelem különböző történeteit és alkotásait gyűjti össze és teszi láthatóvá. A cím Szabó Ervin Néhány szó a magyar szocialista könyvbarátságról című 1916-os írásából kölcsönvett kifejezés.
10.11
18:30
Esemény

Matemorfózis: Common knowledge – köztudott tudás

Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó (1083 Budapest, Bókay János utca 34.)

Mi kell ahhoz, hogy az emberek elmenjenek egy tüntetésre? Mitől értékes a pénz? Mitől lesz a jó tanulóból „stréber”? Mitől jó egy krimi? Pintér Gergő matematikus előadása a köztudott tudásról azt mutatja meg, hogy milyen plusz töltete van egy mindenki által tudott információnak akkor, ha egymásról is tudják az érintettek, hogy tudnak róla.
10.11
18:00
Esemény

Funding the Cooperative City: Community Finance and the Economy of Civic Spaces

KÉK - Kortárs Építészeti Központ (1111 Bartók Béla út 10-12.)

Kurátorok: Daniela Patti, Polyák Levente
A civil terek pénzügyi és gazdasági önállósága az elmúlt évek egyik legfontosabb témájává vált Budapesten. A Funding The Cooperative City című könyv bemutatója és a kapcsolódó workshop a közösségi-alapú városfejlesztés európai kísérleteit mutatja be, az etikus tőkéhez való hozzáféréstől a crowdfundingon keresztül a közösségszervezés, illetve az intézményekkel való együttműködés kérdéseiig.
10.11
18:00
Kapcsolódó esemény

A személyes egyben politikai is

Patyolat (1082 Budapest, Baross u. 85.)

Bajusz Orsolya

Kerekasztal beszélgetés: Bajusz Orsolya, Barna Emília, Básthy Ágnes, Kováts Eszter, Mészáros György A Friedrich Ebert Stiftunggal együttműködésben
10.11
17:00
Kapcsolódó esemény

Repülő kajak | zenélés és filmvetítés

MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 15-17.)

Gosztola Kitti & Pálinkás Bence & Hegedűs Fanni

Mindenkit szerettel várunk egy közös zenélésre a Világfalusi hangszerek projekt során készült hangszereken, és a Fabulák - Történetek idegenhonos állatokról és növényekről című dokumentum-rövidfilm sorozatunk első, bálványfákról szóló epizódjának vetítésére.
10.10- 11.03
Aki bújt, aki nem Kiállítás

A műhegyektől a politikai vallásig (Magyar trilógia)

Politikatörténeti Intézet (1052 Budapest, Alkotmány u. 2.)

KissPál Szabolcs

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
KissPál Szabolcs összetett doku-fikciós projektje a mindenkori politikai ideológia természetével foglalkozik. Esettanulmányában arra keresi a választ, hogy a jelenkori magyar állam nemzetfogalma milyen történeti előzményekből táplálkozik és miként érvényesíti ezt a társadalomban. A művész három szálon vezeti történetét a két világháború közti időszak irredenta mozgalmaitól a jelenkori, vérre és anyaföldre hivatkozó, újpogány áthallásokkal terhelt államvallásig. A mű az Edith-Russ-Haus für Medienkunst és a Stiftung Niedersachsen ösztöndíjának támogatásával valósult meg 2016-ban.
10.09- 10.29
Gaudiopolis műhely

Vezetett túrák diákoknak a Valahol Európában – GAUDIOPOLIS c. kiállításban

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.)

Gaudiopolis, az Öröm városa gyermekköztársaság volt, melyet Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapított Budapesten, a második világháború után. Gaudiopolis a háborút követő zűrzavaros időszakban sok száz gyerek otthona volt, akiknek súlyos traumákkal – szüleik, otthonuk elvesztésével – kellett megküzdeniük. Az Öröm városa azonban nemcsak fedelet biztosított, hanem lehetőséget is kínált arra, hogy a „társadalmi korlátokat megszüntetve, önálló, öntudatos, önismeretre és önbírálatra törekvő, gyakorlatilag ügyes, elméletileg képzett” ember váljon belőlük. Az 1945 és 1949 közötti reményekkel és csalódásokkal teli időszakban még úgy tűnhetett, hogy egy új, szabadabb, demokratikus világot valóban lehetséges létrehozni. A kiállítás bemutatja Gaudiopolis történetét és azokat a kezdeményezéseket, amelyeket olyan egyének vagy csoportok lelkesedése, bátorsága és kitartása hívott életre, akik hittek egy jobb és igazságosabb társadalomban. Ezek az emberek meg akarták újítani az ország politikai, kulturális életét, meg akarták reformálni az oktatást, új országot akartak építeni – valahol Európában.
10.08
16:00
Esemény

Gladness Demo / Örülünk, hogy demonstrálhatunk

Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

Tót Endre

Szervezők: Kovács Kristóf és a TELEP csapata
A tüntetés jogával ma mindenki élhet. Ám az, hogy valaki az öröme, és ne a bánata miatt vonuljon utcára, elég ritka. Pedig nem árt megmutatni, hogy a legnehezebb, krízisközeli időkben is tudunk örülni, és mindezt együtt, közösségben tesszük. Az öröm gesztusa – és annak demonstrálása – a lehető legnagyobb fricska, ami a szabadságot korlátozó politikai rendszert érheti. 2013-ban Tót Endre Zer0-demonstrációján a “semmiért” meneteltek a résztvevők, most a demonstrálás örömét hirdetik majd a budapesti utcákon.
10.07
16:00
Aki bújt, aki nem Esemény

Vázlatok egy emlékműhöz

Szent István Park (1137 Budapest)

Pelmuş, Manuel

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Manuel Pelmuş Budapesten élő gyerekekkel, fiatalokkal közösen elevenít meg és értelmez újra olyan köztéri szobrokat és emlékműveket, amelyek valamilyen történelmileg jól beágyazott, vagy a jelenben politikailag erősen meghatározott értéket képviselnek. A tánc, a mozgás segítségével átfogalmazzák, újragondolják a megszokottat, az adottnak tűnőt, ember léptékűvé változtatják a szobrok monumentalitását.
10.07
15:00
Gaudiopolis műhely
Nézzük meg együtt az OFF-Biennále Budapest kiállításait! Az FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülethez köthető kiállításokon FKSE-s kurátorok, illetve kiállító művészek tartanak tárlatvezetést. A négy helyszín között biciklivel közlekedünk, de a maraton bármelyik állomásánál gyalogosan is be lehet kapcsolódni. A program végén csatlakozunk A (2) hét műtárgya: OFF02 – Repülő Kajak eseményhez.
10.07
9:00
Esemény OFF-Budapest

Dunaújváros – buszkirándulás a megvalósult Utópiába

Dunaújváros (Dunaújváros, városszerte)

Szervező: Artmagazin
Két éve az OFF-on Miskolcra vitt az Artmagazin, most Dunaújváros a cél. A Vasmű, majd maga a város, amely nem volt más, mint felülről vezérelt utópia, mégis a korabeli modern építészetnek hatalmas lehetőségeket és némi szabadságot is adott. Milyen elképzelt modell alapján alakult akkoriban ott az élet? Mekkora szerepe volt ebben az öntevékenységnek, és milyen standardot adott ez az ottani gyerek-életformához? A mai életre hogyan hat az egykori utópia?
10.06- 10.15
Kiállítás

Körözött művek. 1967–2017

ARTPOOL P60 (1061 Budapest, Paulay Ede u.60.)

Altorjay Gábor

Kurátor: Benedek Kata
Változott-e az 1967 és 2017 között eltelt 50 év alatt a pályakezdő művészek helyzete? Mi inspirálóbb: a közeli barátok vagy a Nagy Művészek? Hogyan lehet kapcsolatokat építeni? Mit jelent külföldre menni? Többek közt ezekre a kérdésekre is keresi a választ a kiállítás, melynek gerincét Altorjay Gábor 1967-es, Nyugat-Németországba történt disszidálása előtt készült, azóta elveszett anyag reprodukciói adják.
10.06- 11.05
Kiállítás OFF-Budapest

ALTERNATÍVÁK. Kulturális-közösségi kísérlet

Arkt Művészeti Ellátó (3300 Eger, Gárdonyi kert, Gárdonyi Géza u. 28.)

Bukta Imre; Fejes Adrienn; Fekete Valér; Rostás Bea Piros; Sarkadi Péter; Tóth Zsuzsanna

Kurátorok: Fábián Gábor, Gergelyi Erna
Hogyan találhat ma egy alkotócsoport helyet egy Eger léptékű kisvárosban, amelyet általános elvándorlás jellemez? Csak úgy, ha erre megfelelő közeget teremt magának. A kiállítás helyi kötődésű és a kulturális életben aktívan résztvevő, kivándorolt és itthon maradt, fiatal és idősebb művészek közösségfejlesztésben betöltött szerepét, társadalmi felelősségvállalását vizsgálja.
10.06
18:00
Kapcsolódó esemény

ALTERNATÍVÁK. Kulturális-közösségi kísérlet, megnyitó és jazz koncert

Arkt Művészeti Ellátó (3300 Eger, Gárdonyi kert, Gárdonyi Géza u. 28.)

Megnyitja: H. Szilasi Ágota művészettörténész
10.05- 10.27
Kiállítás

Nekem Trianon

Chimera-Project Gallery ((1072 Budapest, Klauzál tér 5.))

Benera, Anca & Estefan, Arnold; Chişa, Anetta Mona & Tkáčová, Lucia; Demeter Dávid; Kadan, Nikita; Nagy Csilla; Stefanović, Olja Triaška; Stojićević, Lana

Kurátorok: Don Tamás, Gadó Flóra, Margl Ferenc, Sárai Vanda
Jelent-e ma valamit Trianon a hazai és szomszédos országok fiatal és középgenerációs művészei számára? És ha igen, ez megjelenik-e a munkásságukban? A személyes és nem műtárgyakból álló gyűjtemény sajátos mentális térképet rajzol fel. A művészek reflexióit befolyásolhatja kisebbségi vagy többségi nézőpontjuk, generációs hovatartozásuk, politikai meggyőződésük. A kiállítás kiegészül a résztvevőkkel készült online interjúkkal a különböző közösségek békés együttélésének lehetőségeiről, a régi sérelmeken való túllépésről.
10.05- 11.09
Esemény

Előre menekülni

Csoszó Gabriella / FreeDoc

Szervező: FreeDoc / Gabriella Csoszó
Öt alkalmas, élő adásban közvetített, nyilvános, tanácskérő látogatások. A kérdező: FreeDoc / Csoszó Gabriella Élő Archívum / Etikai kérdések / Ellenpedagógia. Határvonalhoz érkezett a FreeDoc, a képekkel és oktatással segítő misszióm. Megerősítve hazai demokratikus mozgalmak munkáját, láthatóságát, már túl mindezen, új formát keresve, tanácsot kérek aktivista csoportoktól, alkotóktól - másoktól. Előre menekülni.
10.04- 10.06
Kiállítás

Enyészpontok 2.0

Vanishing points tumblr (http://enyeszpontok.tumblr.com.)

Ember Sári; Gróf Ferenc; KissPál Szabolcs; Lakner Antal; Nemes Csaba; Tóth Balázs Máté

Kurátor: Don Tamás
A cím több értelmű kifejezés: a centrális perspektíva képszerkesztési szakkifejezése és az elmúlás egyik szinonimája. Az Enyészpontok online művészeti projekt, amely a galériából/múzeumtérből kilépve mutatja be a magyar holokauszt-történet fontos, de kevésbé ismert helyszíneit, az egymástól távol eső, mégis összeköthető terek történeteit. Az Enyészpontok 2.0. Az 1945-48 közötti időszak történéseit járja körül: több olyan zsidókat érintő pogrom, vérvád és lincselés történt Magyarország-szerte, amelyeknek a történelmi kutatásokban vannak nyomai, de nem kerültek be a köztudatba.
10.03- 10.29
Aki bújt, aki nem Kiállítás

Gazemberek testvérisége (Towarzystwo Szubrawców)

Viltin Galéria (1061 Budapest, Vasvári Pál u. 1.)

Slavs and Tatars

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
A Slavs and Tatars művészcsoport installációja egy savanyúságlé-bár. Az évszázados konyhai praktika itt viszont az anyaország és a hatalom romantikus képzeteinek fermentálására, megerjesztésére szolgál. A Pickle Politics (Savanyúság-politika) című műegyüttesük főszereplője maga a savanyúság, mint a kelet-európai országok nemzeti identitásainak és büszkeségének rekvizituma. Savanyúság helyett azonban inkább fanyar humorral mutatja be a projekt a paternalisztikus, nacionalista vágyálmokat: a bevált népi gyógymódot a hatalom delíriumából való feleszmélés józanító italaként reklámozzák.
10.03
13:00
Kapcsolódó esemény

Őrzőangyalok - Konferencia Sztehlo Gábor, és az Ő munkáját segítő Őrzőangyalok emlékére

Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (1084 Budapest, Scheiber Sándor utca 2.)

Megemlékezésünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a magyar vészkorszak gyerek áldozataira, illetve azokra a humanistákra, akik nemcsak menekítettek, de arra is figyeltek, hogy a gyermekek megmaradjanak gyermekeknek.
10.02- 11.05
Kiállítás

Munka vs. Iskola

Non-Random Galéria (1111 Budapest, Bercsényi u. 7. )

Az MKE Intermédia tanszék Műtárgykészítés kurzusának hallgatói

Kurátorok: Sugár János, Horváth-Kertész Balázs Byron
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék hallgatóinak tanulmányi kiállítása. A Műtárgykészítés című kurzus keretein belül, Sugár János vezetésével, 2015 óta minden tanévben a művészi tevékenységre felkészítő diáklét aktuális dilemmáit vették sorra. Az OFF-Biennálén a hallgatók ebben a témában megrendezett három kiállításának összegzése, egy térben való egységesítése látható, amelyhez 2-3 egy estés program kapcsolódik.
10.02- 10.21
Kiállítás
Az OSAS művészeinek munkájában szerepet játszik a szabályszerűségek alapján működő strukturális gondolkodás, mely során játékötletek is megjelenhetnek. Olyan játékokat és játékterveket szeretnének bemutatni, melyek ötlete egy ilyen munkafolyamatban keletkezett.
10.02- 10.31
Kiállítás

Idegen a senkiföldjén

Eleven Blokk Művészeti Alapítvány kiállítótere (1111 Budapest, Kende u. 1. )

Hidas Judit; Szász Lilla

Valahol egy magyar kisvárosban meggyilkolnak egy külföldi turistát. A hír sokkolja a közvéleményt. A kiállítás nem csupán az áldozat és a gyilkosok történetére fókuszál, hanem a kisvárosra és az ott lakó polgárokra is. A véletlen műve egy ilyen borzalmas eset? Kié a felelősség? A gyilkosé, az áldozaté, vagy a társadalomé?
10.02- 11.05
Kiállítás

Szellő

Köztér, Bertalan Lajos utca / Műegyetem rakpart sarok (1111 Budapest)

El-Hassan Róza

Az ősi közel-keleti építészeti hagyományokat (földkupola, földépítészet) idéző épület számos, a jelenünket is meghatározó téma metszetében áll. Az ökoépítészet, a kulturális tradíciók és a jelen viszonya, valamint a migráció és a lakhatás emelkedik ki ezek közül. A művész gyerekkori emlékei és a jelen kríziseire keresett kortárs válaszok fonják körül a vályogtéglából rakott kupolát, az otthonteremtés szimbolikus helyét.
10.02- 10.31
Gaudiopolis műhely

Hol nem volt?

Eleven Blokk Művészeti Alapítvány kiállítótere (1111 Budapest, Kende u. 1. )

Különös eset rázza fel egy kisváros életét. Szász Lilla fotóművész és Hidas Judit író közös kiállítása a közelmúlt szokatlan bűnügyét dolgozza fel. Fényképeken, valamint fiktív és valós síkon keresik a történet és szereplők miértjeit, vizsgálják az emberek reakcióit. A kiállításhoz kapcsolódó foglalkozáson olyan kérdésekre keressük a választ, hogy ki vagy mi lehet idegen számunkra? Mi mindent jelenthet ez a sokat használt kifejezés? Átírható-e egy megtörtént esemény? Hogyan változtathatunk egy történet kimenetelén?
10.01- 11.05
Aki bújt, aki nem Kiállítás

Rebels

A volt központi Mikrofilmarchívum / OSZK (1054 Budapest, Hold u. 6.)

Kis Varsó

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Forradalmi események zajlottak a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1989–90 fordulóján. A diákok tüntetéssorozatba kezdtek, lázadva az elavult, akadémista szemléletű oktatás és az intézmény államszocialista struktúrája ellen. Az ott történt események jól modellezik a politikai rendszerváltásban működő konfliktusokat és érdekérvényesítő mechanizmusokat. A Rebels című projekt részeként a Kis Varsó művészpáros ezt a történetet egy fotó-képregény és egy új installáció formájában is bemutatja.
10.01- 10.28
Aki bújt, aki nem Kiállítás

A távolság íze

Intoart Galéria (1052 Budapest, Garibaldi u. 3.)

Ember Sári

Kurátorok: Gadó Flóra és az OFF-Biennálé kurátori csapata
A São Paulo-i magyar kolónián belül van egy csoport, akik magukat „turmának” nevezik (portugál szó, jelentése: csapat). Magyarságukat előadásokon keresztül gyakorolják (tánc, színdarabok, szavalókórus, ismeretterjesztő előadások): a színpadon és azon kívül is egyfajta magyarságperformansz zajlik. Ember Sári hosszú ideje barátként és dokumentátorként is követi a kolónia életét, videóinstallációja e zárványszerű, időben kimerevített pillanatokat élő közösségről mutat közeli képeket.
10.01
17:00
Esemény Aki bújt, aki nem

Valahol Európában van egy állatközönség!

A Vasas Szakszervezeti Szövetség székháza (1086 Budapest, Magdolna u. 5.)

Chetwynd, Marvin Gaye

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Marvin Gaye Chetwynd az OFF-Biennále felkérésére készített performansza Radványi Géza Valahol Európában (1948) című filmjének feldolgozása Budapesten élő gyermekekkel és fiatal felnőttekkel. A gyerekszereplők a történet megelevenítésén túl aktív szerepet vállalnak a közönség bevonásában is. A film jelenetei és komoly témái – melyeket a résztvevő gyerekek maguk értelmeznek és alakítanak ki – némajátékon, színes állatjelmezeken és vetítéseken keresztül kelnek életre. Az együttműködésen alapuló performanszprojekt keretében egy budapesti gyermekotthonnal egy workshop és egy zártkörű előadás is megvalósul.
09.30- 10.01
Esemény

Az Állam

ImagineBudapest / Budapest Point (1053 Budapest, Királyi Pál u. 18.)

Manuiloff, Alexander

Kurátor: Krasznahorkai Kata
Rajtunk múlik, hogyan építünk társadalmat és milyenek a hatalmi viszonyok egy demokráciában. És nekünk kell rájönnünk, kik veszélyeztetik a hatalmi egyensúlyt. Az Állam című színészek, rendező és színházi koncepció nélküli performansz egy fiatal bolgár férfi, Plamen Goranov történetén alapszik, aki 2013-ban felgyújtotta magát az állammal szembeni tiltakozásul, és Bulgáriában az ellenállás jelképévé vált.
09.30- 11.05
Kiállítás Aki bújt, aki nem

acb Galéria (1068 Budapest, Király u. 76.)

Gróf Ferenc

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Gróf Ferenc X̣ című egyéni kiállítása az emberi test és különböző írásképek viszonyát vizsgálja. Morus Tamás hatszáz évvel ezelőtt publikált Utópiájának kezdőlapjain egy imaginárius ország térképe mellett egy utópikus ábécét láthatunk. Új világ, új ember, új írásrendszer. Mit tár fel a modern betűtípusok hierografikus eredete? A kiállítás struktúrája a korai modernitás anatómiai színházainak elrendezését követi, de a boncasztalon betűtestek hevernek, egy újragondolandó utópia szövegének ékezetei, központozási jelei.
09.30- 10.21
Kiállítás

Repülő kajak

MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 15-17.)

Albert, Ádám; Cséfalvay András; Gosztola Kitti & Pálinkás Bence & Hegedűs Fanni; Ibghy, Richard & Lemmens, Marilou ; Linke, Armin; Szörényi Beatrix

Kurátorok: Lázár Eszter, Nagy Edina
Hogyan értelmezik a művészek az olyan kutatások eredményeit, mint például a törpebolygók státuszának vizsgálata? Hogyan foglalkoznak az invazív fajok kérdésével vagy a tudomány látszólagos objektivitásával? A kiállítás a tudomány és a művészet érintkezési pontjait vizsgálja. A megértés folyamatait, a tudás és a tudomány manipulálhatóságát, a tények és igazságok viszonylagos voltát.
09.30- 10.22
Kiállítás

Taking Time

ImagineBudapest / Budapest Point (1053 Budapest, Királyi Pál u. 18.)

Bruno, Giulia; Vásárhelyi Zsolt és Simon Kati; van Harskamp, Nicoline

Kurátorok: Simon Kati & Vásárhelyi Zsolt
Mi köti össze a torinói Fiat autógyárat, a berlini Tégeli-tó védett szigetét és az egykori koppenhágai katonai bázist? A kiállítás a demokratikus építkezés folyamatára koncentrál három társadalmi kísérlet művészeti feldolgozásának bemutatásával. Arra kérdez rá, léteztek-e újragondolásra érdemes ideák és gyakorlatok, adhat-e új impulzust a múltból nyert tapasztalat a jövő számára.
09.30- 10.29
Kiállítás

Pedagógiai partizánakció(k)

Der Punkt (1056 Budapest, Szarka sreet 7.)

Forgács Péter; Hjort Guttu, Ane; Husni-Bey, Adelita; Lődi Virág

Kurátor: Lődi Virág
A galériatér mint (művészet)pedagógiai gócpont. Két pedagógiatörténeti kísérlet bemutatása, egy gondosan válogatott pedagógiai/gyermek könyvtár, amely párhuzamokat és lehetséges kontextusokat kínál. Gazdag asszociációs mezőbe helyezzük a térben kiállított filmeket, interjúkat és archív anyagokat, és hivatkozunk az OFF más, pedagógiai aspektusú projektjeire.
09.30
17:30
Kapcsolódó esemény

Pedagógiai partizánakció(k), megnyitó

Der Punkt (1056 Budapest, Szarka sreet 7.)

09.30
13:00
Aki bújt, aki nem Esemény

A csendrendelet

városszerte ()

László Gergely (Tehnica Schweiz); Šević, Katarina

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
A csendrendelet című darab egy köztéri demonstráció alternatív formája. Egy társulat járja Budapest utcáit. Egy 3 m hosszú, tojás formájú többszemélyes megafont tolnak maguk előtt. Zajt csapnak. Forgalmasabb tereken állnak meg és szavalókórusként adják elő egy csoport biztonsági őr átváltozásáról szóló darabjukat. A biztonsági rend tagjai arra esküsznek fel, hogy visszaadják a hangot azoknak az embereknek, akiktől korábban elvették. Jelenlétükkel ez a csoport önmagában bizonyítani fogja, hogy ma Budapesten az utca és a köztér igenis lehet a szabad önkifejezés tere.
09.29- 10.29
Kiállítás

Valahol Európában

Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum (1051 Budapest, Arany János u. 32.)

Architecture Uncomfortable Workshop; Hyrcan, Binelde; Mikulán Dávid

Kurátor: Székely Katalin, Konzulens: K. Horváth Zsolt
Gaudiopolis egyike volt azoknak a kisebb-nagyobb közösségeknek Magyarországon, amelyek egy új, jobb világot kezdtek építeni a romokon. A kiállítás bemutatja Gaudipolis történetét, és mindazokat a kezdeményezéseket, amelyeket olyan egyének vagy csoportok lelkesedése, bátorsága és kitartása hívott életre, akik hittek egy jobb és igazságosabb társadalomban. A kiállítás korabeli dokumentumokon és kortárs műveken keresztül mutatja be a gyermekköztársaság mindennapjait, a második világháborút követő koalíciós időszak kontextusában.
09.29- 10.05
Kiállítás OFF-Budapest
Egy nem kimondottan paradicsomi jövőképet felvillantó kiállítás nyílik a pécsi “Reggeli” nevű hely galériaszintjén. A Berlin-Lipcse-Toronto-Budapest tengelyen szerveződő kiállítás alkotói nagyrészt külföldön élő művészek, munkáik lokális és globális folyamatokra reflektálnak. A tárlatot zenei és irodalmi program is kíséri.
09.29- 11.05
Aki bújt, aki nem Kiállítás

Játékok népe

Három Holló Kávéház (1052 Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó út felől) )

Baladrán, Zbyněk ; Billing, Johanna; Chetwynd, Marvin Gaye; Ex-Artists’ Collective (Kaszás Tamás és Loránt Anikó ); Kokesch Ádám; Koťátková, Eva; Piotrowska, Joanna; Straub, Jean-Marie és Huillet, Danièle

Kurátorok: Az OFF-Biennále kurátori csapata
Ha felnőttként játékot mondunk, akkor az alternatív valóságok lehetőségét keressük. Játszunk, mert szándékaink visszapattannak a valóságról és játszunk, mert nem akarjuk ezt elfogadni. A játék új képességeket ad és nézőpontokat kínál, és így -- mint minden, ami tanulás -- végül mégiscsak átformálja a valóságot. A játékok népe kiállítást a játék öröme és a játszás, mint felismerés józansága fogja körül. Felszabadult és elgondolkodó, kint is van és van és bent is; játszik, és látja magát játszani.
09.29- 10.27
Kiállítás

Városjáték

Csendes Társ (1053 Budapest, Magyar u. 18.) /

Kisterem Galéria (1053 Budapest, Képíró u. 5.) /

Trapéz Galéria (1053 Budapest, Henszlmann Imre u. 3.) /

Vintage Galéria (1053 Budapest, Magyar u. 26.)

Akademia Ruchu; Filko,Stano & Mlynárčik, Alex; Gotovac, Tomislav ; Iveković, Sanja; Koller, Július; Kovanda, Jiří ; KwieKulik; Lakner László; Maurer Dóra; Okas, Jüri; Paripović, Neša; Partum, Ewa; Stilinović, Mladen; Treliński, Jerzy; Tót Endre

Kurátor: Szörényi Péter
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. A szocializmus szabályozta az életet és a köztérben való mozgást, létezést is. A kiállítás a régió művészeinek pozícióin keresztül hoz példákat a neoavantgárd köztéri akciók irányaira és lehetőségeire. Az egymástól sétatávolságra lévő helyszíneken megjelennek a hivatalos felvonulásokra adott válaszok: a városi intervenciók, performanszok és a spontán szervezett közösségi, művészeti események dokumentációi, ezek mellett pedig a politikai megszorítások miatt visszafogottabb, szinte láthatatlan városi minimálakciók, akciófotók.
09.29- 11.05
Aki bújt, aki nem Kiállítás

Különös melegség

Hidegszoba Stúdió (1072 Budapest, Dob utca 24, 2.em)

Johne, Sven

Kurátor: Az OFF-Biennálé kurátori stábja
A Skandináviából Észak-Afrikába tartó költöző madarak pihenőhelyén, egy a világtól elzárt szigeten dolgozik Sven Johne megkapó szépségű filmjének narrátora. Az idillikus környezet és a nemes, tudományos munkát végző tudósközösség ideális menedéknek tűnik a kiégett és a modern világ visszásságaitól megcsömörlött hősünk számára. Ám a sziget lassanként elveszti ártatlanságát, és egyre hasonlatosabbá válik ahhoz a világhoz, amelyből menekülni próbált.
09.29- 11.05
Gaudiopolis műhely
Művészetpedagógiai programjainkat úgy állítottuk össze, hogy a kínálatban mindenki megtalálhassa a szervezett módját annak, hogy saját tapasztalatokat szerezzen arról, hogy a kortárs képzőművészet miként járulhat hozzá egy demokratikus társadalom működéséhez. A programok kiindulópontja az, hogy a résztvevőre nem befogadóként, hanem partnerként, adott esetben társalkotóként tekint, és a részvétel lehetőségéhez minden esetben a játék keretét kínálja fel.
09.28
21:00
Esemény

Noise Gallery

Impostor (1054 Budapest, Szabadság tér 17.)

Erhardt Miklós; Gustave Tiger; TPSRPRT

Szervező: Gutema Dávid
Az élőzene mint rítus vagy performansz. A Noise Gallery célja, hogy egy szokásos megnyitó eseményen a jelenlevőket a buli vagy a meditatív szituáció irányába terelje a közösség összekovácsolása érdekében, rövid koncertekkel egybekötve. Nem népszerű zenekarokról van szó, amelyeknek a műsorára megtelik a hely, hanem az auditív performansz mint műfaj megnyilvánulásáról a képzőművészet tereiben. A Magyar Képzővészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem számos jelenlegi és végzett hallgatója foglalkozik zenével. A Noise Gallery erre a jelenségre reflektál.
09.28- 10.24
Kiállítás
Az elmúlt évek kultúrpolitikai intézkedései nemcsak megnehezítik a pályakezdők helyzetét, hanem folyamatos reaktív állapotba is kényszerítik őket. Az állandó küzdelem pedig kimerítő, kemény munka: az egyéni képességek és kreatív energiák alárendelődnek annak, amivel szemben meghatározzuk magunkat. A kiállítás az önazonosság, a művészetben rejlő öröm, a játékosság, az összetartás és a szabad gondolkodás szerepét hangsúlyozza a társadalmi-politikai problémákkal szembeni ellenállásban
09.28- 10.27
Esemény

A (2) hét műtárgya — OFF-Biennále kiadás

Kurátorok: Hitka Lili, Kormos Zsófia, Lőrinzy Lia, Helyes Dániel, Peták Dénes, Zemlényi-Kovács Barnabás
“A hét műtárgya” valaha a Kis Varsó művészcsoport sorozata volt. A (2) hét műtárgya ennek folytatása egy új generáció friss szemléletével. Most műtermi és kiállítótermi beszélgetések adnak betekintést a OFF-projektek hátterébe, és teret az alkotók és a közönség párbeszédére.
09.27- 10.28
Kiállítás

Forecasting a Broken Past

aqb Projectspace (1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.)

Altay, Can; Holden, Andy; Kaszás Tamás; László Gergely (Tehnica Schweiz); van Harskamp, Nicoline; Šević, Katarina

Kurátor: Soós Borbála
Hogyan építsünk jobb közösségeket a jövő számára? Az elmúlt időkben politikai szókincsünk szavai kiüresedtek, jelentésük megváltozott, és a lehetőségük arra, hogy segítsék ezt a küldetést, megfogyatkoztak. A kommunizmus, a közösség, a civil társadalom, a részvétel, a fenntarthatóság és a „jobb jövő” fogalmaival rendre visszaéltek, ezért annyira korrupttá váltak, hogy mára szinte használhatatlanok. Miként tudnánk innen előrelépni?