04.25- 05.31
Kiállítás

Vakfoltok

Helyszín: Supermarket Gallery
1088 Budapest, Bródy Sándor utca 17.

Amikor egy jobb világot keresünk, tudatosítanunk kell figyelmünk vakfoltjait, ébernek kell lennünk, hogy észrevegyük a saját környezetünkben zajló eseményeket. Csoportos kiállítás az emberi együttélés mikéntjéről, nemzetközi művészek részvételével.

Kezdetben vala a Paradicsom. Számos vallás világképe sugallja, hogy egykor minden teremtmény gondtalanul és békében élt együtt. Minden emberi törekvés célja ezen állapot visszaállítása. Számtalan politikai irányzat és társadalmi utópia is végső soron ide fut ki: az autokráciától –   melyben a földi paradicsom csak néhány ember számára elérhető – a demokratikus és kommunisztikus kormányzati formáktól a jóléti államon át az anarchisztikus modellekig.

Ahol emberek élnek együtt, ott a hatalmi struktúrák, vagy éppen az ellenükben ható alternatív koncepciók - az uralkodó osztály reprezentatív gesztusaitól az anarchista megnyilvánulásokig - szabályai le vannak fektetve. Jóllehet,  ezek nem mindenki számára egyformán világosak és egyértelműek. Amikor egy jobb világot keresünk, tudatosítanunk kell figyelmünk vakfoltjait, ébernek kell lennünk, hogy észrevegyük a saját környezetünkben zajló eseményeket.

Az együttélés társadalmi keretei közös megegyezésen alapulnak, melyet folyamatosan újra kell gondolni és kötni. A Vakfoltok című kiállítás a társadalmat mozgató különböző erőknek az együttélés mikéntjére tett hatásaira és a pozitív változásokra reflektál.

Szervező intézmények: Osztrák Kulturális Intézet, < rotor > center for contemporary art; Supermarket Gallery
További információ:
Ovidiu Anton (1982, Temesvár) Bécsben él és dolgozik.
http://www.ovidiuanton.com/
Borsos Lőrinc (Budapest, 2008) Székesfehérváron él és Budapesten dolgozik.
borsoslorinc.com
Anna Witt (1981, Wasserburg am Inn) Bécsben él és dolgozik.
http://www.annawitt.net/
Hannes Zebedin (1976, Lienz) Bécsben él és dolgozik.

Részt vevő művészek: Anna Witt; Borsos Lőrinc; Hannes Zebedin; Ovidiu Anton

Kurátorok: Margarethe Makovec, Anton Lederer